30 éve fagyott embriókból születtek ikrek Amerikában: ez lehet az új rekord
Az embriókat 1992. április 12-én fagyasztották le.

Harminc évvel ezelőtt lefagyasztott embriókból születtek ikergyermekei egy oregoni házaspárnak.
Az embriókat 1992. április 12-én fagyasztották le. Azóta -196 Celsius-fokon tárolták őket.
30 éve fagyott embriókból születtek ikrek
Rachel Ridgeway, egy négygyermekes oregoni anyuka adott életet az ikreknek október 31-én, írja a BBC.
Az ikrek, Lydia Ann és Timothy Ronald Ridgeway azzal, hogy több mint harminc éve lefagyasztott embriókból születtek, valószínűleg új rekordot állítottak fel. A korábbi rekordtartó Molly Gibson volt, aki 2020-ban született egy közel 27 évig fagyasztva tartott embrióból.
Az embriók biológiai apja egy ötvenes éveiben járó férfi volt, a petesejt pedig egy 34 éves nőtől származott. Eredetileg egy másik házaspárnak szánták őket. 2007-ben kerültek a National Embryo Donation Centerhez (NEDC).
Az NEDC reméli, hogy az ikrek születésének híre majd másokat is arra bátorít, hogy saját maguk is megtapasztalják az embrió-örökbefogadás áldásait.
Philip Ridgeway, az ikrek apja így nyilatkozott a BBC-nek:
- Ötéves voltam, amikor az Isten életet adott Lydiának és Timothynak, és azóta is megőrizte őket. Annak ellenére, hogy ők a legkisebb gyermekeink, bizonyos szempontból ők a legidősebbek. Van ebben valami elképesztő.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nagyon különlegesen néz ki ez a boldog baba: egy ritka betegségtől sötét foltjai lettek
Ritka betegség miatt nagyobbacska, sötét anyajegyekkel született ez az aranyos baba, aki foltjai miatt nagyon különlegesen néz ki.
Nagyon különlegesen néz ki ez a boldog baba: egy ritka betegségtől sötét foltjai lettek
Ritka betegség miatt nagyobbacska, sötét anyajegyekkel született ez az aranyos baba, aki foltjai miatt nagyon különlegesen néz ki.
ElolvasomBorítókép: Getty Images Hungary