Brutálisan megverte barátnőjét Ronnie Wood

Ronnie Woodot azóta óvadék ellenében szabadlábra helyezték, tettéért pedig jövő januárban felel majd a bíróság előtt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Megdöbbentő hírt közölt a The Huffington Post: Ronnie Woodot december 2-án letartóztatták London déli részén, miután brutálisan elverte húszéves barátnőjét, Ekaterina Ivanovát.

A rendőrség szóvivője meglehetősen finoman fogalmazta meg, hogy tulajdonképpen mi is történhetett aznap éjszaka.

Családon belüli erőszak

Mint elmondta, a Claygate High Streeten tartóztattak le egy 62 éves esheri férfit, aki állításuk szerint bántalmazott egy hozzá közel álló személyt, a vád éppen ezért családon belüli erőszak volt ellene.

A gyanúsítottat másnap óvadék ellenében szabadon engedték, tettéért pedig majd jövő januárban kell a bíróság előtt felelnie.

Ron Wood szóvivője azonban ennél sokkal egyértelműbben fogalmazott, és meg sem próbálta tagadni, hogy valóban a Rolling Stones együttes gitárosát vették őrizetbe akkor este a rendőrök.

Szóvivője szerint baleset történt

- Megerősítem, hogy valóban történt egy baleset, amelynek következményeképpen Ronnie Woodot tegnap letartóztatták. Azóta azonban már óvadék ellenében szabadlábra helyezték – nyilatkozta David Rigg, Wood szóvivője.

Arra azonban egyelőre nem derült fény, hogy pontosan mi is zajlott le a kultikus rockzenész és a fiatal pincérnő között, illetve mi váltotta ki Woodból azt, hogy bántsa ifjú szerelmét.

A sztárvilág leghíresebb szerelmespárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

2008 júniusában robbant a botrány, amikor a világ egyik legnépszerűbb együttesének gitárosa olyannyira összemelegedett az orosz pincérlánnyal, hogy úgy döntött, 24 év házasság után elhagyja feleségét, Jo Woodot, akivel két közös gyermeket neveltek fel.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Válásukat 2009 novemberében véglegesítette a bíróság, de Ronnie Wood már 2008 októberében elköltözött családja írországi otthonából, és rendszeresen együtt bulizott a szőke lánnyal.

Ezt is szeretjük