Az internetezők szerint ő a világ legszebb kislánya: a hatéves modell szépségével mindenkit elkápráztat
Alina Yakupova egy igazi angyalarcú kislány, akire már a divatvilág is felfigyelt.
Még csak hatéves, de az internetezők máris a világ legszebb kislányának kiáltották ki, rajonganak érte a modellügynökségek, Instagramját pedig majdnem 41 ezren követik: a Moszkvában élő Alina Yakupova már gyermekként hatalmas sikereket ér el.
Négyéves volt, amikor édesanyja elindította karrierjét: először egy gyermek ruhamárka kampányfotóin tűnt fel, ezután sorra érkeztek hozzájuk a felkérések, nem sokkal később pedig már az InStyle és a Grazia magazinok lapjain is feltűnt.
Alina Yakupova, a világ legszebb kislánya
Azt persze érthető módon sokan vitatják, hogy valóban jó-e az ennyi idős kislánynak, hogy már most modellként dolgozik, ráadásul a hírneve is egyre nagyobb. Azonban saját elmondása szerint élvezi, amit csinál, menedzsere és édesanyja pedig igyekeznek ügyelni arra, hogy ne terheljék túl. Azt is hangsúlyozták, hogy Alina csak azokat a munkákat vállalja el, amiket ő igazán szeretne. A kislány környezete szerint nagy alázattal áll a szakmához, hírneve ellenére két lábbal a földön jár, és mindenkit levesz a lábáról, akivel csak találkozik.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Képek: instagram.com/alina_yakupova_official.
OLVASD EL EZT IS!
- scarlett johansson
- natalie portman