Így néznek ki ma a ’80-as, ’90-es évek legendás szupermodelljei: sokan szinte semmit nem változtak
Nemcsak külsejükkel, hanem magabiztosságukkal és profizmusukkal is levették a lábáról a divatvilágot.
A divat világában mindig is fontos szerepe volt a modelleknek, és bár a ’60-as, ’70-es években inkább a hazai manökenek voltak ismertek Magyarországon, az évszázad vége felé már ide is begyűrűzött a nagy szupermodellek munkássága, és nők milliói szerettek volna rájuk hasonlítani.
A modern kor első igazi szupermodelljének Janice Dickinsont tartják, aki önmagát nevezte el így, miután ügynöke azt mondta neki, hogy túlhajtja magát, és ő nem Superman. Erre Janice azt felelte: „lehet, hogy nem Superman, hanem egy szupermodell vagyok!”. A kifejezést ma azokra a modellekre használják, akik a legnagyobb divatházakkal dolgoznak, a legjövedelmezőbb összegű munkákat kapják, és a nevük nemcsak a szakmában, hanem az egész világon ismert.
Legendás szupermodellek akkor és most
Janice után a ’80-as, ’90-es években kialakult egy olyan szupermodell-generáció, amihez fogható azóta sem igazán volt az évek során a divat világában. Ezek a nők tökéletesen megfeleltek az akkori elvárásoknak, vagyis magasak, karcsúak, szimmetrikus arcúak és csodás bőrűek voltak, szinte bármit el lehetett adni a közreműködésükkel. A legtöbbjük máig megőrizte népszerűségét, és még 30 év után is A-listás sztároknak számítanak, de szépségükből sem veszítettek semmit, sokan még mindig olyan csodás külső adottságokkal rendelkeznek, ami annak idején a csúcsra repítette őket.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
(Képek forrása: Getty Images Hungary)















