Hogy néz ki egy szoláriumfüggő bőre? Brutálisan néznek ki a túlzásba vitt barnulástól
Nincsenek szavak arra, mit művel a túlzásba vitt szoláriumozás a bőrrel: nemcsak bizarr külsőt eredményez, de nagyon veszélyes is.

Bár a bőrgyógyászok óva intenek a túlzott szoláriumozástól, sajnos sokan nem hallgatnak a figyelmeztetésekre, és rendszeresen barnítják magukat mesterségesen. Vannak, akik a nyaralásra és a strandszezonra akarják így felkészíteni a bőrüket, de olyanok is, akik nemcsak ekkor, hanem egész évben használják a szoláriumot.
Ez a szokás azonban könnyen függőséggé is válhat: a tanorexiában szenvedők nem félnek a következményektől, csakis a szerintük gyönyörű barna bőrre tudnak gondolni. A szoláriumozástól érzik magukat boldognak, magabiztosnak, vonzónak, és egy idő után teljesen elvesztik az önkontrolljukat.
Így néz ki a szoláriumfüggők bőre
A következő emberekkel pontosan ez történt, szép lassan annyira rászoktak a mesterséges barnításra, hogy nem törődtek annak veszélyeivel - többek között a korai bőröregedéssel, a bőrrákkal és a rosszindulatú elváltozásokkal sem -, és a hét szinte minden napján meglátogatták a szoláriumot. Sőt, van, aki naponta többször is befeküdt a gépbe. Teljesen természetellenes, narancssárgás-barnás külsőt kaptak a függőségük miatt, ráadásul többeknél diagnosztizáltak melanomát is az orvosok. Intő példaként szolgálnak mindenki számára.
Coverkép: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!

- szolárium
- bőrápolás
Nőgyógyászok figyelmeztetnek a szolárium veszélyeire - A bugyi sem véd meg

- megelőzés
- szolárium