Egyetlen módszer, amivel pillanatok alatt szebb lesz a bőröd
Egy szép arcpír sokat javíthat az összképen.
A téli sápadtságot többféleképpen ki lehet küszöbölni, de a pirosítás, ami a legegyszerűbb, és nem jár mellékhatással, mint mondjuk a szoláriumozás.
A helyes technikát azonban nem árt elsajátítani, hogy az eredmény finom és természetes legyen. A pirosítót ezen kívül az arc formálására is használhatod.
Mit használj?
A legelterjedtebb a kompakt pirosító, van folyékony és krémes változat is, ezeket egy picit nehezebb használni, viszont frissebb hatást keltenek. A pirosítás lényege, hogy természetesnek tűnjön, mintha most fejezted volna be a kocogást vagy a kéthetes hegyi táborozást. Éppen ezért a színválasztásnál is érdemes a természetes hatású árnyalatokat keresni, lehetőleg csillámmentes változatban. A felvitelhez válassz egy közepes, tömött ecsetet, ami lehet sréhen csapott is.
Tökéletes pirosítás
A pirosító előtt ellenőrizd, hogy az alapozás után nem maradtak-e piros foltok az arcon, például az orr környékén. Ha igen, akkor azt egy kis korrektorral tüntesd el. Ha a bőröd zsíros, vagy a folyékony alapozó nedves marad a bőrön, akkor egy kevés áttetsző púderrel készítsd elő a területet, különben a pirosító gyorsan megragad, és nem fogod tudni szépen eloszlatni.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányit mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A felvitelnél figyelni kell arra, hogy ne túl nagy területet pirosíts, hanem csak az orcákat, illetve a járomcsontot. A járomcsont alatti vonalon túl nem szerencsés a pirosítás. A pirosítóba mártott ecsetet érdemes lefújni, hogy ne legyen túl sok a festék, majd vidd fel a bőrre. Apró, felülről lefelé tartó mozdulatokkal dolgozz, a széles, halántékig szaladók helyett.
Az ecsetet nem kell az arcra nyomni, mert ettől a bőr kipirulhat, és nem fogod látni a való végeredményt. Ha felvitted a festéket, akkor körkörös mozdulatokkal dolgozd el, akkor jó, ha nem látszik pontosan, hogy hol kezdőik és hol ér véget a pirosítás. Ha élesek a vonalak, akkor egy vattakoronggal korrigálhatsz.
Ha szeretnél inkább folyékony vagy krémes pirosítót használni, nézd meg Lisa Eldridge sminkguru videóját, angol nyelvű, de a videó magáért beszél, nem kell hozzá nyelvtudás.
Ha szeretnéd keskenyebbnek mutatni az arcot, akkor a halántékra is kerülhet egy kevés a pirosítóból. A természetesség jegyében pedig egy kevés festék nem árt a szemöldök felett és az orrnyergen, de itt tényleg csak egy leheletnyi szükséges.
OLVASD EL EZT IS!
- smink
- pirosító
7 egyszerű fiatalító tipp a sminktáskából
- smink nélkül
- sztárstílus