Nagy tavaszi farmernadrág körkép

Árakkal és lelőhelyekkel

Az új farmerek már elfoglalták helyüket az üzletek polcain. Ha frissítésen töröd a fejed, segítünk a választásban.

Húsvéti tojásvadászat
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

A divat egyetlen bebetonozott eleme a farmernadrág, amit már-már menetrendszerűen vásárol az ember szezonváltás alkalmával, illetve akkor, ha a korábbi kedvenc darab leszolgálta az idejét. Bár egyetlen ruhatár sem képzelhető el nélküle, az elmúlt években egész ügyesen elkerülte az egyenruha-szindrómát.

Az idei trendek is bőszen gondoskodnak arról, hogy a széles választék minden ízlést kielégítsen, a visszafogottól egészen a szélsőségesig.

Ám a felkapott üzletek kollekciói most sokkal inkább a színek terén mutatnak változatosságot, a fazonok pedig valahogy háttérbe szorultak. A tavaly megszaporodni látszó A-vonalú, trapéz és egyenes szárú változatokra ma már nehezebb lesz ráakadni, mert ismét az extra szűk csőnadrágoké, valamint a farmer-leggings hibrideké a terep.

Tavaszi hangulatban

Farmerfronton is uralomra törnek a színek, hogy rabul ejtsék a romantikus lelkületű egyéneket. A kínálat legjava pasztelles, valamint élénk fagylaltárnyalatokba borul, ám ez a csajos vonal a kevésbé kihasználható kategóriát képviseli. A világos tónusokkal összeboronált testre tapadós fazonok csak arányos, tökéletes alakon mutatnak jól, ráadásul a lábakat is kíméletlenül összenyomják, így érdemes magas sarkú topánnal viselni őket.

Leheletfinom pasztellszínek

A Pull&Bear kollekciójában puncsárnyalatú jeggingszre bukkanhatsz, 5995 forintért. A Zara vaníliaszínű látomását 9995 forintért öltheted magadra. A Bershka üzleteiben most a lazactónus sem megy ritkaságszámba: ha ilyen farmernadrág után vágyódsz, 8995 forintért szerezheted be magadnak.

Ütős elevenség

A Mango tűzpiros megoldása 9995 forintért lehet a tiéd. A Pull&Bear foltosra festett kék kreációjáért 8995 forintot kell fizetned. A Zara választékából akár egy eperkrémszínű darabot is kifoghatsz, 9595 forintért.

Érdekel még több tavaszi divattipp?

Jin és jang a divatban

Semmilyen filozófia nincs az új trend mögött, csupán a fekete-fehér kontrasztját alkalmazza. A minimál irányzat híveinek, illetve a tengerészmódi követőinek sem hiányozhatnak a repertoárjából a világos és sötét farmernadrágok, melyek sokoldalúan variálhatók.

A Stradivarius birodalmában 7995 forintért lelhetsz hófehér csőnadrágra. Nem muszáj továbbmenned, amennyiben sötét kedvencre áhítozol, mert ugyanitt koptatott fekete farmert vásárolhatsz, 9595 forintért. A Zara 9995 forintért kínálja a fehér ceruzanadrágját, de egy izgalmasabb darabot is tartogat számodra: a kéttónusú megoldását 13 995 forintért viheted haza. A Mango fekete megoldását a fémes fényű hatás emeli ki a tömegcuccok közül. Az ára 9995 forint.

Szűk és bő fazonok

A szűk szabásvonalak ideje korántsem járt még le, sőt, most újra fénykorukat élik. A farmeranyag és a leggings-fazon nászából létrejött jeggings lassan a csőnadrágokat is kiszorítja a palettáról, mert egyre merészebb léptekkel haladnak felfelé a divathierarchia lépcsőfokain. Bár nagyon szexi és nagyszerűen kihasználható, a viseléséhez nagy adag önkritika szükséges. Ám azok sem maradnak farmernadrág nélkül, akik számára a bővülő vonalak előnyösek, vagy a klasszikus modellekre esküsznek.

A Bershka kollekciójából 9995 forintért, a Pull&Bear választékából pedig 8995 forintért szerezhetsz be középkék, alakkövető farmert. A Mango és a Zara sötét jeggingszekkel kecsegtet, 9995 forintért. A Stradivarius világos verziójára 5995 forintért csaphatsz le.

Még több tavaszi divat

Bő vonalak

A H&M A-vonalú megoldása 9990 forintért kapható. A Mango sötétkék, lezser fazonja 12 995 forintba, a trapézgatyája pedig 9995 forintba kerül. A Zara üzleteiben 13 995 forintot kell ontanod a bővülő szárú darabokért.

Trottyos és rockos

A boyfriend nadrágok úgyszintén visszatértek a divatba, így a farmerkínálat sem nélkülözi a mélyülepű, és a vagány, szaggatott kreációkat.

A legjobb karcsúsító nadrágfazonok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Akad közöttük egészen csinos elképzelés is, de némelyikük nem hazudtolja meg az alakromboló hírét.

A H&M maszkulin nadrágja 9990 forintért találhat gazdára. A Pull&Bear készletéből két hanyag fazont ajánlunk a figyelmedbe: az egyenes szárú modelljüket 8995 forintért, a trottyos gatyót pedig 9995 forintért kaparinthatod meg.

Szakadt

A Bershka rockos farmernadrágját 8995 forintért veheted meg. A Mango foltvarrásos különcsége 12 995 forintot kíván tőled. A Zara lepattant boyfriend stílusát kicsit borsosabb áron, 13 995 forintért követheted.

Ezt is szeretjük