Milyen ráncaid vannak?

Árulkodnak személyiségedről

Az arcod nyitott könyvként árulkodhat rólad, hiszen a ráncok a jellemedről is sokat elmondanak.

Húsvéti tojásvadászat
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

Az öregedést késleltetni lehet, de megállítani nem, így bármennyire is küzdesz ellene, a ráncok előbb vagy utóbb megjelennek az arcodon.

Ám bizonyára neked is feltűnt már, hogy vannak olyan szerencsés nők, akiknek még az apró szarkalábak és a mélyebb barázdák is jól állnak, mert valahogy ezek ellenére is virul az arcuk, és csupa kedvesség lakozik a vonásaikban.

Míg másokon ugyanezek a gyűrődések akár ijesztőek is lehetnek, ha úgy vésődtek bele a bőrükbe, hogy attól szigorúságba vagy szomorúságba merevedett az arcuk, mintha mindig ugyanazt a maszkot viselnék.

Ez is azt bizonyítja, hogy az életed során használt arcmimikák - leginkább azok, melyek személyiségedből, jellemedből fakadnak - éppúgy meghatározzák a koroddal kapott redők számát és milyenségét, akár az életviteled vagy a genetikai adottságaid. Tehát, a ráncaidból olvasva jobban megismerheted önmagad, és, ha nem is akadályozhatod meg az elszaporodásukat, legalább az ellen tehetsz, hogy öregségedre ne a feszültség szobrát mintázza meg benned az élet.

Erről árulkodnak a homlokráncok

A homlokodon futó vízszintes barázdák arról tanúskodnak, hogy kíváncsi, érdeklődő, őszintén rácsodálkozó jellemmel bírsz. Az ilyen ember szemöldöke gyakran szalad az égig, végül ez a mozdulat beírja magát a bőrbe.

13 tipp, hogyan állítsd meg a bőröregedést

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az efféle ráncok nem fogják elcsúfítani az arcod, különösen, ha megőrzöd magadban a gyermeki rácsodálkozás képességét, amitől mindig ott szikrázik majd egy parányi fény a szemedben, mely a homlokredőiddel együtt játékos arcvonásokat kölcsönöz neked.

A függőlegesen elmélyült gyűrődések viszont azt lebbentik fel tulajdonosukról, hogy lelkiismeretes, koncentráló alkat, akinek figyelmét mindig teljes mértékben leköti az, amivel foglalatoskodik, legyen szó könyvről, beszélgetőtársról vagy munkáról. A fókuszáló ráncok már szigorúbb, komolyabb benyomást keltenek, így nem árt néha ellazulni és könnyedebben kezelni az előtted álló feladatokat. Ha homlokráncolásig feszültél az összpontosításban, mosolyogj egyet magadon, már ettől is kisimul és megenyhül az arcod.

Így gátold az öregedést!

Az öregedésgátlás összetett dolog, Tugyi Márta mesterkozmetikus elárulja, hogy mivel árthatsz a bőrödnek, és mivel lassíthatod le a ráncok kialalkulását.

A szemkörnyék titkai

A szemöldökök között kialakuló redők a szemek összehúzásából jönnek létre. Az az arc, melyen ezek a vonalak a legmélyebbek, sok dühöt megélt már. Amennyiben hajlamos vagy mindenen felkapni a vizet, számíthatsz az efféle árulkodó jelekre, hiszen az arcod minden fortyogó pillanatba beletorzul, és a szemeid önkéntelenül is összerándulnak.

Ha nem szeretnéd, hogy öregségedre ilyen maszk feszüljön rád, próbálj kicsit felülkerekedni természeteden, és lazítsd el magad légzésgyakorlatokkal, attól az arcizmok is feloldódnak.

A szem sarkában található barázdáknak sok történetük van. A vízszintesek jelezhetnek ugyanúgy haragos természetet, de hiúságot is, ha valaki emiatt sosem hordja a szemüvegét, és inkább hunyorgásra kárhoztatja magát. Az állandóan kételkedő ember is viselhet ilyen ráncokat, aki mindig csak szemrésből méregeti a világot. A felfelé futó szarkalábakat a sok nevetés rajzolja az arcra.

Az ilyen szempárból a korosodás sem lopja ki a fényt, így ezek a vonalak mindig pajkosan keretezik majd csillogását. A szemek alatt mélyen futó, árokként feszülő barázdák töprengő, rágódó jellemet is takarhatnak, aki emiatt gyakran küzd alvászavarral, vagy önmagát sanyargatja mindenért. Ha ezt fedezed fel magadban, merj segítséget kérni, hogy leszámolhass a tépelődéssel.

A száj meséje, szavak nélkül

Mivel itt a legrugalmasabb a bőr, ezt a területet nagyobb behatásnak kell érnie, hogy kialakulhassanak a ráncok. A szigorúság, a mogorvaság az arcizmokba is beidegződnek, és főként az ajkak köré írják történetüket. Az orrcimpáktól induló mély barázdák elfojtott lelki problémákból eredhetnek, a szájzugokban megbúvó ráncocskák pedig a szigorú egyéneket leplezik le. Aki ilyen vonalakkal bír, merevségig összeszorítja a száját, mely zárt csíkká feszül ettől a mozdulattól.

Az ajkak körüli bőr megereszkedése és a lebiggyedő száj a pesszimista ember öregedési jegyei. Ha korán észleled a jeleit, űzd el mosolyokkal a rossz kedvedet, hogy megedződjenek a szád körüli izmok, és ne folyjanak le a vonásaid. A száj körüli, apró bemetszéseknek tűnő redők állandó belső feszültséget, de rosszindulatot is jelenthetnek.

Az erős dohányosoknál is ilyen barázdák alakulhatnak ki, ám a szenvedélybetegség hátterében is szorongó egyéniség lappanghat. A gyűrött áll fölényes természetre utalhat, mert az ilyen ember folyton lefitymálóan szemlél másokat, így mindig fintor ül az arcán.

Ezt is szeretjük