
Különleges hajjal született a kislány: ősz tincsével meglepte a kórházi dolgozókat is
A kislány édesanyjától örökölte különleges külsejét.


Talyta Youssef Aziz Vieira 2018-ban adott életet gyermekének egy brazíliai kórházban, a baba pedig jócskán meglepte az ott dolgozókat. Nem csupán azért, mert rengeteg hajjal született, hanem azért is, mert egyik első tincse egyenesen hófehér volt.
Az anyát nem érte váratlanul kislánya különlegessége, hiszen nem csupán ő, hanem számos családtagja is egy genetikai rendellenességgel született.
Különleges hajjal született Mayah
A piebaldizmus egy veleszületett betegség, amely a melanocita pigmentsejtek hiányával jár, ennek köszönhetően pedig a test egyes területein világosabb a bőr, illetve a hajban is előfordulhatnak ősz szálak, foltok. Talyta anyjánál, nagyapjánál, nagynénjénél és unokanővéreinél is megjelent ez a genetikai rendellenesség, így sejtette, hogy lánya is örökli majd.
Az édesanya elárulta, tinédzserkorában szégyellte fehér tincseit, próbálta a többi alá rejteni őket, hogy elkerülje a csodálkozó, ítélkező tekinteteket, de később rájött, hogy sokan szépnek találják egyediségét, és ő is megszerette külsejét. Azt szeretné, ha Mayah sosem küzdene haja miatt önbizalomhiánnyal, ezért mindent megtesz, hogy bátorítsa őt, és magabiztos nővé válhasson.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
A kislányról rengeteg gyönyörű fotót oszt meg édesanyja, a képekkel pedig nemcsak gyermekének, hanem másoknak is önbizalmat akar adni. Megmutatja, hogy a különlegesség és az egyediség gyönyörű, és ezek elfogadására szeretné sarkallni az embereket. Mayah képeiért egyébként rajonganak az internetezők, sokan egy mini Szörnyella de Frászhoz hasonlították, és rengetegen dicsérik a szépségét.
Talyta elmondta, sok olyan üzenetet is kap, amelyben az emberek megköszönik, hogy lányával együtt segítettek nekik önmaguk elfogadásában, ez pedig rendkívül jó érzés számára. Azt szeretné, ha senki nem rejtegetné tökéletlennek vélt külső jegyeit, sőt büszkén mutatná meg egyediségét.
A kislánynak egyébként saját Instagram-oldalt is csinált édesanyja, amit már több mint 23 ezren követnek. Cuki képein gyakran jelmezeket is visel.
Különleges külsejű emberek
Több nő bebizonyította már, hogy egyáltalán nem kell átlagosnak lenni ahhoz, hogy valaki szép és sikeres legyen. Számos vitiligós vagy egyedi vonásokkal rendelkező modellért rajong a világ, és rajtuk kívül is rengeteg olyan ember van, akik nem olyanok, mint mások, de ámulatba ejtő külsejükkel tényleg mindenkit levesznek a lábáról. A következő férfiak és nők egyértelműen közéjük tartoznak: meseszépek egyedi vonásaikkal.
Képek: Instagram/mayahaziz.