Óriásira nőhet a kezeletlen keloid: ha ilyet látsz a bőrödön, irány az orvos!
Nagyon komoly problémát okozhat, főleg, ha elvakarod. Megmutatjuk, hogyan szabadulhatsz tőle.
Amikor a bőr megsérül, gyakran a sebek helyén hegek jönnek létre, melyek nemcsak a szervezet öngyógyítási folyamatának részei, de megvastagodott felületükkel védik is a bőrt. Néhány esetben azonban a hegek szövetei nem állnak le a növekedéssel, és sima felületű, kemény duzzanatokat, keloidokat hoznak létre.
A keloid heg akár sokkal nagyobb is lehet, mint az eredeti sérülés. Leggyakrabban akné után, a mellkason, a vállon, a fülcimpán és az arcon alakul ki, ám más sérülések is okozhatnak keloidot a test bármely felületén. Elmondjuk, hogyan ismerd fel a keloidokat, miként kezeltetheted őket, és mire kell velük nagyon vigyázni!
Honnan tudod, hogy keloiddal van dolgod?
A túlburjánzó hegek mindig olyan területen bukkannak fel, ahol korábban sérülés érte a bőrt, és itt jelentős kozmetikai problémává nőhetik ki magukat.
Jellemzően fehér bőrön hússzínűek, vörösek vagy rózsaszínűek, míg az erősebben pigmentált bőrön inkább barnásak. A keloid a bőr többi részéhez képest intenzívebben barnul, így erősen ajánlott leragasztani, ha nem szeretnéd, hogy még jobban elüssön a természetes színedtől.
A keloid gyakran púposan növekszik, nem simul a bőr síkjába, és könnyen előfordulhat, hogy hónapokig, évekig is növekszik a gyógyulás után.
A keloid hegek sokszor viszketnek, ám általában nem jelentenek egészségügyi kockázatot, csak kozmetikai problémát. A viszketés veszélye, hogy ha rendszeresen újra megsérül a keloidos bőrfelület, akkor a heges szövet még tovább burjánozhat. Ugyanez előfordulhat, ha az érzékeny, friss bőrt irritáló ruhát viselsz, vagy más módon újra felsérted az érintett területet.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mi okozza a keloidokat?
Gyakran előfordul keloidos gyógyulás aknés sebek után, ám égések, himlőhelyek, testékszerek, karcolások, oltások helye és műtéti sebek körül is kifejlődhet a kontroll nélkül növekedő szövet. A keloidok egyaránt megjelennek a férfiak és a nők bőrén is, ám általában gyakoribbak a sötétebb bőrszínnel rendelkező, terhes vagy 30 év alatt személyeknél.
A keloidokra való hajlam genetikailag örökíthető, így ha a családodban előfordul, fontos különösen nagy figyelmet fordítani a sebek fertőtlenítésére, ha pedig már van kialakult keloidod, akkor érdemes tartózkodni a testékszerektől és a tetoválásoktól.
6 tünet, amit a bőrödön veszel észre először: pedig máshol van nagy baj a testben
Nézegess képeket!
ElolvasomMikor kell orvoshoz fordulni?
A keloid egészségügyi okokból általában nem igényel orvosi figyelmet, ám ha a növekedés nem áll le, akkor annak ellenére is érdemes felkeresni a bőrgyógyászt, ha egyébként nincs zavaró helyen a heg.
Ha a túlburjánzó szövet esztétikai problémát okoz, ezért el szeretnéd távolítani, akkor erősen javasolt azt orvosra bízni, aki injekciókkal, felírható krémekkel végzi majd el a kezelést, míg súlyosabb esetben fagyasztással vagy lézeres műtéttel lehet eltávolítani a keloidot.
Fotó: stylecraze.com
OLVASD EL EZT IS!
- bőrápolás
- kozmetikus