Ő volt a 20. század egyik legbefolyásosabb asszonya - A magyar származású Estée Lauder krémjeit az egész világ imádta
Estée Lauder példaértékű kitartásával küzdötte fel magát a legbefolyásosabb emberek közé. Kisvállalkozásából hatalmas szépségbirodalmat épített.
Az Estée Lauder márkát szinte mindenki ismeri, ám a mögötte álló, zseniális asszony történetét már jóval kevesebben.
A magyar felmenőkkel is rendelkező nő a 20. század férfiak uralta társadalmában küzdötte fel magát a legbefolyásosabb emberek közé.
Már gyermekként érdekelte a szépségápolás
Josephine Esther Mentzerként született valószínűleg 1906-ban vagy 1907-ben New Yorkban. Édesanyja, Rose Schotz zsidó családból származott, anyai nagyanyja Sátoraljaújhelyen, nagyapja pedig Gellén élt. Apja, Max Mentzer cseh zsidó felmenőkkel rendelkezett. Anyja Magyarországról emigrált Amerikába öt gyermekével együtt, hogy csatlakozzon akkori férjéhez, Abraham Rosenthalhoz. Itt ismerkedett meg Maxszal, akihez 1905-ben ment hozzá. Lányukat Rose kedvenc nagynénje után Esztinek akarták elnevezni, de végül a Josephine mellett döntöttek. Ennek ellenére mindig is Esztinek, azaz Estee-nek becézték, ezt vitte tovább később is. Az ékezet azért került a becenévre, hogy franciásabbnak hasson.
Már kicsiként érdeklődött a szépségápolás iránt. Imádta fésülgetni édesanyja haját, és felkenni az arcára a különböző kencéket. Középiskolás korában magyar származású gyógyszerész nagybátyjától, dr. John Schotztól rengeteget tanult: elsajátította a krémkészítés alapjait és folyamatait, üzlettulajdonos apjának köszönhetően pedig kereskedelmi, üzleti és marketingkészségekre tett szert. Egy idő után nemcsak figyelte és tanulmányozta nagybátyja munkáját, de segített is a termékek eladásában, illetve arcmosási és arcmasszázstechnikákat egyaránt tanult.
1930-ban férjhez ment Joseph Lauterhez, nevüket később Lauderre változtatták. Két gyermekük született: 1933-ban Leonard, 1944-ben pedig Ronald. 1939-ben elvált Josephtől, de 1942-ben újra összeházasodtak. Frigyük Joseph 1982-es haláláig tartott.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kisvállalkozásból hatalmas szépségbirodalom
Estée korábban még színésznői karrierről álmodozott, de a szépségipar teljesen magával ragadta. Rájött, hogy ez az a terület, ami igazán neki való, és itt érhet el nagy sikereket. Gyakran saját konyhájában, vagy később egy egykori étterem konyhájában főzte éjszakánként a krémeket, melyeket ingyenes bemutatókkal népszerűsített szalonokban, hotelekban vagy akár az utcán. Férjével 1944-ben nyitották meg első üzletüket New Yorkban, az Estée Lauder márkát hivatalosan csak 1946-ban hozták létre. Hamarosan egy, az Ötödik sugárúton található üzlet rendelt tőlük termékeket, amelyek két napon belül el is fogytak. Az 1950-es években termékei rendszeresen szerepeltek a neves üzletek kínálatában. A nagy áttörést az 1953-ban piacra dobott, parfümként is funkcionáló Youth Dew fürdőolaj hozta meg számára, ami hatalmas sikert aratott. Ezután hamarosan létrehozta az Aramis és a Clinique almárkákat is.
Estée Lauder nagy hangsúlyt fektetett a marketingre, és rendkívüli érzéke volt hozzá. Termékmintákat és kisebb ajándékokat adott a vásárlások mellé, de gyakran divatbemutatókon osztogatta őket. Kitartása, elszántsága és kitűnő üzleti érzéke meghozta a gyümölcsét: a kezdetben ötszemélyes vállalkozás 1973-ra egy ezer alkalmazottat foglalkoztató, százmillió dolláros bevételű szépségbirodalom lett. Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy 1960-tól már világszerte árulták kozmetikumaikat és parfümjeiket, a '70-es évek közepére pedig már hetven országban jelen voltak.
Az ambiciózus asszony termékeit ekkor már olyan hírességek is használták, mint Grace Kelly, Nancy Reagan vagy Wallis Simpson, krémeinek pedig az egész világon akadtak rajongói. Az 1980-90-es évekre tízezer alkalmazottal Amerika harmadik legnagyobb kozmetikai cégévé váltak, bevételeik megközelítették a kétmilliárd dollárt.
Elegáns, kitartó és okos asszony volt
Estée Lauder folyamatosan fejlesztette termékeit, cégét és önmagát is. Rájött, hogy a szépségiparban fontos a megjelenés és a kapcsolatok, ezért elhatározta, hogy olyan elegáns, kifinomult nőt farag magából, amilyenről gyermekkorában álmodozott. Már az elejétől fogva ügyelt a külsejére, és igyekezett úgy öltözködni, ahogyan a vásárlói. Úgy vélte, nincsenek csúnya nők, csak olyanok, akik nem törődnek a külsejükkel, vagy akik nem hiszik el, hogy vonzóak.
Az emberek tisztelték, megbecsülték, és azt is elérte, hogy a legelőkelőbb körökben mozoghasson. 1973-tól kisebb szerepet vállalt a márka életében, de ugyanúgy az igazgatóság elnöke maradt. A családi üzletet idősebb fia, Leonard vette át. 1998-ban Estée Lauder egyetlen nőként került be a Time magazin A 20. század 20 legbefolyásosabb üzletembere című válogatásába.
Élete további részében inkább a jótékonysági tevékenységekre koncentrált, 2004-ben, 97 évesen hunyt el. Estée Lauder rendkívül inspiráló asszony volt, aki saját erőből, kitartással és sok küzdelem útján építette fel szépségbirodalmát, és küzdötte fel magát a 20. század legbefolyásosabb emberei közé. Márkáját azóta is az egész világ ismeri.
Elizabeth Arden lenyűgöző története
A 19-20. század férfiak uralta társadalmában nem sok nőnek adatott meg a lehetőség, hogy fényes karriert építsen, és saját vállalkozást alapítson, vezessen. Elizabeth Arden egy volt azon kevesek közül, akinek mindez sikerült. Önerőből küzdötte fel magát az 1900-as évek legsikeresebb, leggazdagabb asszonyai közé, nevét pedig a mai napig ismeri a világ. A kozmetikai ipar úttörőjének története nemcsak lebilincselő, de rendkívül inspiráló is.
A 20. század egyik leggazdagabb asszonyának lebilincselő története: óriási kozmetikai birodalmat épített Elizabeth Arden
A szegény családból származó Elizabeth Arden hihetetlen üzleti sikereket ért el. Hatalmas szépségbirodalmat épített, és rengeteg innovációt vezetett be.
Elolvasom