8 ruha a kifutókról, amikre nehéz szavakat találni: van rá magyarázat, miért mutatnak be ilyen darabokat

A divatheteken gyakran olyan ruhákat mutatnak be, amiken a fél világ felhördül. Nem véletlenül.

divatbemutató-borító
Húsvéti tojásvadászat
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

A divatvilág legfontosabb eseményeinek egyértelműen a divathetek számítanak, hiszen ilyenkor a tervezők bemutathatják legújabb darabjaikat, a közönség pedig inspirálódhat az új trendekből. Ezeket általában a január-márciusi és az őszi hónapokban tartják, és Londonban, Párizsban, Milánóban, valamint New Yorkban a legnagyobbak a rendezvények.

A divatshow-k utáni napokban gyakran olyan fotók járják be az internetet, amiken egészen elképesztő ruhákba bújtatták a modelleket, a rajtuk lévő öltözék pedig utcai viseletre egyáltalán nem alkalmas. Az emberek gyakran elszörnyülködnek rajta, de a tervezőknek megvan a magyarázatuk arra, hogy miért rukkolnak elő ilyen darabokkal.

Ezek az elmúlt évek legfurcsább kreációi

Egy átlagos ember számára teljesen elképzelhetetlen, hogy a divatshow-kon felvonultatott ruhákat az utcára is felvegye, de a tervezők is hangsúlyozzák, hogy nekik sem ez a céljuk. Az egyik legnagyobb probléma az, hogy a divatvilág egy igen zárt közösség, szinte csak a divathetek alkalmával nyitnak a külvilág felé, így a kommunikációjuk sem mindig a legjobb. A dizájnerek nem is igazán közvetítik az általuk képviselt üzenetet szavakkal, sokkal inkább a ruháikban próbálják meg ezt visszaadni, ami nem mindenki számára érthető.

GettyImages-647252940
Fotó: Catwalking / Getty Images Hungary

Ezek az emberek ilyen módon tudják és szeretnék kifejezni az érzéseiket, kreativitásukat. Sokaknak pedig feltett szándéka, hogy a lehető legjobban különbözzenek a darabjai a jól ismert fast fashion márkáktól, hiszen a divat világában ezek a tömeggyártás és a személytelenség megtestesítői. Lényegében az ő munkáikat egy kiállításként kell kezelni, és a modelleken látható ruhák a műalkotások.

Másrészről így tudják jól építeni a márkaismertségüket, hiszen míg egy átlagos kabátot talán egy-két dicsérő szóval illetnek, egy sárga, felfújt, furcsa ruháról akár hetekig írnak a lapok. Ezzel a trükkel sokkal könnyebb nevet szerezni a szakmában, sőt egy ilyen show-műsor az emberek szórakoztatására is alkalmas. Képes válogatásunkban bemutatjuk az elmúlt évek legfurcsább kifutós kreációit, amikre inkább művészeti remekként érdemes tekinteni, nem pedig ruhaként.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük