Egy apró trükk, amitől ezerszer hatásosabbak lesznek az arcmaszkok: szépen felszívódnak az összetevők
A hatékonyságot illetően nem mindegy, mikor és hol veted be az arcmaszkokat. Így hozhatod ki belőlük a maximumot.

Az arcmaszkok nem véletlenül örvendenek akkora népszerűségnek: egyszerű a használatuk, ráadásul rövid idő alatt képesek kifejteni a hatásukat, és érezhetően szebbé tenni, felfrissíteni a bőrt.
Alkalmazásuk szinte mindenki számára egyértelmű: arctisztítás után fel kell őket kenni vagy tenni a bőrre - attól függ, krémes vagy fátyolmaszkról van szó -, megvárni a csomagolásra írt időt, majd levenni, illetve lemosni őket. Az igazság azonban az, hogy van egy apró trükk, amit kevesen ismernek, pedig még hatékonyabbá teszi őket.
Így a leghatásosabbak az arcmaszkok
Ez pedig nem más, mint az, hogy tusolás közben vagy után kell őket használnod. Chase Polen, a Kypris márka alapítója és vezetője szerint az enzimtartalmú maszkok összetevői sokkal jobban felszívódnak, ezáltal szebbé teszik a bőrt, ha zuhanyzás közben kened fel őket. Ilyenkor ugyanis a bőr hőmérséklete magasabb, az enzimek pedig ennek köszönhetően erőteljesebben és gyorsabban lépnek működésbe, és akár 20%-kal megnő a hatékonyságuk.

De az egyéb hatóanyagokból álló, nem enzimekkel dúsított maszkok, illetve fátyolmaszkok is látványosabb eredményt produkálnak, ha a tusolás során vagy közvetlenül utána veted be őket. Ekkor a pórusok kitágulnak, a bőr a melegnek és a gőznek köszönhetően képes jobban magába szívni az összetevőket, a vitaminokat és az ásványi anyagokat, ezáltal az eredmény is gyorsabb, látványosabb lesz. Egyedül a tisztító pakolásokat érdemes zuhanyzás előtt használnod.

Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció
Mire figyelj?
Mivel magasabb hőmérsékleten a bőr érzékenyebb, fontos, hogy még jobban ellenőrizd a kiválasztott termék összetevőlistáját, és kerüld a káros, irritációt okozó anyagokat - többek között az alkoholt, a mesterséges illat- és színezőanyagokat, a parabéneket és a kőolajszármazékokat - tartalmazó kencéket. Persze alapvetően is a legjobb lenne, ha egyáltalán nem használnál hasonló összetevőkkel dúsított krémeket, hiszen felgyorsítják a bőröregedést, elősegítik a ráncok megjelenését, és pirosságot eredményezhetnek. És arról se feledkezz meg, hogy teszteld a maszkokat a használat előtt a kezeden: ha bármiféle mellékhatást tapasztalsz, ne használd őket az arcodon.

Zuhanyzás előtt mosd le a sminked, használd a szokásos tisztítódat, majd öblítsd le a bőröd langyos vízzel, hogy eltávolítsd a felesleges olajat, és elkerüld azt, hogy a szennyeződések bejussanak a pórusokba vagy a mélyebb rétegekbe. Ha ezzel megvagy, jöhet a maszk, és már ugorhatsz is a zuhany alá. A legjobb, ha a hajmosással egybekötve veted be a őket, így a tincseidről is le tudod mosni a kencét, ha esetleg oda jutna. Arra mindig ügyelj, hogy a forró víz ne érje az arcodat, és miután végeztél, szintén ne túl meleggel, hanem langyossal mosd le a pakolást. Ha pedig a végén egy hideg vizes öblítést is alkalmazol, azzal elősegítheted, hogy összehúzódjanak a pórusok, és még frissebb, ragyogóbb legyen a bőr.
Fűszeres házi pakolások
Egy csipetnyi fűszerrel szuper arcpakolásokat és kencéket lehet készíteni, amelyek elősegítik a kollagén termelődését, feszesebbé varázsolják a bőrt, feltöltik a ráncokat, vagy telt ajkakat varázsolnak. Az alábbiak többsége a legtöbb konyhában megtalálható, vagy könnyen beszerezhető bármelyik áruházban és bioboltban.
Elősegíti a kollagén termelődését, feltölti a ráncokat: így használd arcpakolásként a bőrbarát fűszereket
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!

- arcpakolás
- ránctalanítás
A házi pakolás, amitől Meghan hercegné bőre feszes és fiatal - Kozmetikusa szerint ettől ragyog

- Szépség és divat
7 frizura, ami megemeli a petyhüdt arcot – Jobbak, mint a botox

- Szépség és divat
Elképesztően megfiatalít ez a módszer: hibátlan bőröd lesz tőle