Olyan ruhákat visel a 76 éves nő, amiket mások szerint nem kellene - Esze ágában sincs elrejteni az alakját
A 76 éves Candace-t rendszeresen éri kritika az öltözködése miatt. Nem hajlandó a „korának megfelelően” öltözködni, mi pedig egyszerűen imádjuk őt ezért.
A 76 éves Candace Leslie Cima Instagramján és TikTokján ad öltözködési tanácsokat a korabeli nőknek. A csinos nagymamának azonban esze ágában sincs olyan szetteket viselni, amiket mások szerint kellene, és ezért többször kapott már kritikát.
Előfordult, hogy a kommentelők megjegyezték, szerintük néhány szettet ennyi idősen már nem szabadna viselnie, de azért is beszóltak már neki, hogy a ruhái túlságosan kiemelik az alakját. Szerencsére ahelyett, hogy hallgatna a trollokra, inkább videókban vág nekik vissza.
A 76 éves nő nem úgy öltözködik, ahogy a legtöbben
A modellként, művészként, üzletasszonyként és influenszerként tevékenykedő Candace harcol az ageizmus ellen, és arra hívja fel a figyelmet, hogy hetven felett sem kell lemondani semmiről, így a divatról és a sikkes öltözködésről sem. Úgy gondolja, bár tény, hogy az öregedés rengeteg elkerülhetetlen változással jár, ezekre nem szabad rosszként tekinteni, nem szabad szégyellni őket.
@lifeinmy70s Which one is your favorite? #fashionover70 #aginggracefully #womenover70 #fashionforolderwomen #agingischanging ♬ Storytelling - Adriel
Hangsúlyozta például, hogy a kar bőre megereszkedik, a lábon láthatóvá válik néhány ér, és az öregségi foltok is megjelennek a kézen, majd hozzátette: miért is lenne ez rossz? Ő azt vallja, hogy mindenki saját maga dönti el, hogy mindez rossz dolog-e, illetve hogy szégyelli-e a természetes öregedési folyamatokat, vagy hagyja-e, hogy mások miatt kevésbé értékesnek érezze magát.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Candace nem engedi, hogy a kora és az emberek véleménye határozza meg azt, hogyan érzi magát, vagy miként öltözködik. Hetven felett sem mond le a stílusos összeállításokról, nem akar bő, zsákszerű ruhákat hordani, és nem szeretné elrejteni sem testét, sem bőrét - mindezért azonban sok kritikát is kap. Nemrég egy videóban vágott vissza azoknak, akik nem nézik jó szemmel az öltözködését.
@lifeinmy70s Which one is your favorite? #valentinesday #valentinesdayoutfitideas #fashionover70 #aginggracefully #fashionforolderwomen #womenover70 ♬ its a wrap sped up - xxtristanxo
Visszavágott a kritizálóknak
„60 éves vagy, nem kellene ezt hordanod” - szól a videóban a komment, majd pedig válaszként nemcsak egy csinos, ujjatlan szettben mutatta meg alakját, hanem azt is üzente a trolloknak: „igazából 75 vagyok”, célozva arra, hogy egyáltalán nem érdeklik a hasonló, megjegyzések. Azóta betöltötte a 76-ot, és szerencsére továbbra sem hajlandó úgy öltözködni, ahogy azt mások elvárnák.
@lifeinmy70s Fashion is for everyone! Reinventing yourself as you age isn’t changing who you are, it just means finding things that work with who you are now. #aginggracefully #aging #aginggracefullyover50 ♬ original sound - :)
Candace egyébként rengeteg szuper öltözködési tanácsot is megoszt a TikTokján, de bőrápolási rutinjáról, edzéseiről és utazásairól is sokat posztol. Az biztos, hogy mindenki számára inspiráló példakép lehet az életvidám blogger, akiből csak úgy sugárzik az energia, a boldogság és a magabiztosság.
Nézd meg a 70 fölötti olasz nők stílusát!
Egy férfi elhatározta, hogy megörökíti a milánói hölgyek rendkívüli stílusát. A divatos hölgyekből csak úgy árad a kifinomultság, az elegancia, ráadásul öltözködési trükkjeiket bárki könnyedén ellesheti.
A 70 feletti olasz nőknél nincs stílusosabb - Öltözködési trükkjeiket te is ellesheted
Nézegess képeket!
Elolvasom(Borítóképek: Instagram/lifeinmy70s.)