A legfinomabb házias rakott káposzta receptje: másnap még finomabb
Ebből a rakott káposztából készíts dupla adagot, újramelegítve ugyanis még finomabb, mint frissen.

“Felmelegítve csak a töltött káposzta jó” - tartja a népi bölcsesség, de a megállapítás pontatlan: bármelyik káposztás és rakottas ételre igaz, hogy két-három nap kell ahhoz, hogy az ízei teljesen összeérjenek. A savanyú káposzta remek vitaminforrás a téli időszakban, és az íze is fenséges, érdemes tehát minél többféle formában elkészíteni.
Rakott káposzta
Hozzávalók
- 50 dkg savanyú káposzta
- 30 dkg darált hús
- 5 dl alaplé
- 3 evőkanál rizs
- 2 teáskanál pirospaprika
- 1 nagy hagyma
- 1 kis doboz tejföl
- 1 mokkáskanál cayenne-bors
- só
- bors
- olaj
Elkészítés:
A rizst kevés olajon futtasd meg néhány perc alatt, majd öntsd fel alaplével, és főzd puhára. A hagymát aprítsd fel. A felét süsd olajon üvegesre, majd dobd rá a lecsöpögtetett savanyú káposztát. Enyhén sózd és borsozd meg, és fedő alatt, időnként megkeverve párold negyedórát. Félidőben szórd meg egy teáskanál pirospaprikával. A húsos raguhoz a hagyma másik felét szintén párold puhára. Húzd le a tűzről, keverd hozzá a másik teáskanál pirospaprikát és a darált húst. Öntsd fel egy kevés vízzel, sózd, borsozd, szórj rá Cayenne-borsot, és főzd össze.
Ha már az összes hozzávaló megfőtt, rétegezd őket egymásra. Egy tepsi aljában oszd el a káposzta felét. Egyengesd el rajta a húsos ragut, azon a rizst, és fedd be a káposzta másik felével. Locsold meg gazdagon tejföllel, takard le alufóliával, és told 180 fokra előmelegített sütőbe egy órára, hogy a karakteres ízek lassan összesüljenek. Friss kenyérrel tálalva az igazi.
Ha szereted az egybesütött ételeket, ez a télies rakott sütőtök is ízleni fog.

Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
- Kepes András, aki megmutatja milyen eszközökkel érhetjük el, hogy egyszerre legyünk boldogok, sikeresek és tudatosak. 2025.06.05.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció