Klasszikus 6 tojásos piskóta lágy, mascarponés krémmel megbolondítva
Van néhány kis trükk, amitől a hagyományos piskóta még magasabb, levegősebb lesz. A mascarponés krém pedig igazán különlegessé teszi.
Ha a mascarponés piskótát tortaformában sütöd, akkor könnyen ünnepivé varázsolhatod. Figyelj a tojások szétválasztásánál, hogy a sárgája ne keveredjen a fehérjével, különben nehezen tudod csak felverni. A tetejére bármilyen gyümölcsöt tehetsz, de magvakkal is megszórhatod. Ha nem sokszor sütöttél piskótát, sütőport is keverhetsz a lisztbe.
Piskóta mascarponés krémmel
Hozzávalók 16 szelethez
A tés
- 6 db tojás
- 6 dkg cukor
- 6 dkg liszt
- 1 csipet só
- 1 teáskanál citromlé
A krémhez
- 50 dkg mascarpone
- 8 dkg cukor
- 2 dl habtejszín
- 1 csomag vaníliás cukor
- 1 teáskanál citromlé
Elkészítés:
A tojásokat válaszd ketté, a fehérjét kezdd felverni, rakd hozzá a sót és a citromlevet. Amikor már jó kemény, kanalanként add hozzá a cukrot, majd dolgozd hozzá a tojássárgáját. Végül forgasd hozzá az átszitált lisztet. Ekkor már csak fakanalat használj. Kavard simára, hogy egyneművé váljon a massza.
Egy közepes tortaformát vagy tepsit kenj ki vajjal, szórd meg liszttel, és egyengesd bele a masszát. Kicsit rázogasd meg, hogy a levegő kijöjjön belőle. Told előmelegített sütőbe, és 150 fokon süsd körülbelül 20 percig. Amikor már kellemes az illata, szép aranybarna, és kezd elválni az edény falától, ellenőrizd tűpróbával. Ha a tésztába szúrt tűre nem ragad massza, kiveheted a sütőből. Várd meg, míg kicsit hűl, utána szedd csak ki a formából.
A krémhez a mascarponét keverd habosra a tejszínnel, és ízesítsd cukorral, vaníliával, citromlével. Kend a piskóta tetejére, de akár félbe is vághatod, és a közepébe is rakhatsz a mascarponés masszából. Díszítsd a sütit ízlés szerint, és tedd a hűtőbe.
Ha hasonló receptet keresel, a darált mandulás süteményt ne hagyd ki! Ugyanúgy kell készíteni, mint a piskótát!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció