A házias krumplis tészta receptje
A krumplis tészta egy darabka kolbásszal még ízletesebb. Máskor is így fogod készíteni.
A krumplis tésztára is illik a mondás, ahány ház, annyi szokás. Ha még nem próbáltad, legközelebb feltétlenül rakj hozzá kolbászt, úgy még laktatóbb lesz. Nagyon egyszerű étel, csak arra kell figyelni, hogy ne főzd túl a tésztát, és a pirospaprikát ne égesd meg. Kard Éva receptjével biztos a siker.
Házi krumplis tészta
Hozzávalók 4 személyre
- 25 dkg kocka tészta
- 20 dkg füstölt kolbász
- 4 krumpli
- 1 vöröshagyma
- 2 evőkanál étolaj
- 1 teáskanál pirospaprika
- só
- őrölt bors
Elkészítés:
A krumplit pucold meg, és vágd fel kisebb kockákra. Enyhén sós vízben főzd puhára körülbelül 15 perc alatt, majd szűrd le, és hűtsd langyosra. A kolbászt kockázd fel. A vöröshagymát aprítsd fel, és az olajon kezdd el üvegesre párolni. Add hozzá a kolbászt, és kevergetve süsd két-három percig. Ezután szórd meg pirospaprikával, ízlés szerint sóval, őrölt borssal, majd alaposan keverd össze. Végül tedd hozzá a langyosra hűlt krumplit, és azzal is jól forgasd össze. Közben villával kicsit törd össze a krumpli egy részét, a többit pedig hagyd egyben.
A tésztát főzd ki enyhén sós vízben körülbelül 10-12 perc alatt, utána szűrd és csepegtesd le. Rakd az előzőleg elkészített krumplihoz, majd keverd és melegítsd össze. Tálaláskor a krumplis tésztát ízlés szerint uborkával, más savanyúsággal, esetleg befőttel kínáld.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció