Olcsóbb vagy drágább a zöldáram, mint a hagyományos?
Megéri zöldáramra váltani? Mit takar a név? Íme, a válaszok!
Ma már egyre több lehetőség kínálkozik arra, hogy környezettudatosan éld a mindennapokat: ez a fajta szemlélet már nemcsak a szelektív hulladékgyűjtésben vagy az energiatakarékosságra való odafigyelésben nyilvánulhat meg, hanem akár az áramvételezésben is - tavaly óta ugyanis már az itthoni szolgáltatóknál is elérhető a megújuló energiaforrásokból termelt villamos energia.
Megújuló energiaforrások
A villamosenergia-törvény értelmében 2008. január 1-jétől létrehozták az úgynevezett kötelező átvételi tarifát - KÁT - itthon is, amely lényegében a megújuló energia díját jelenti. Ezt az áramszolgáltatónak kell megfizetnie minden, a megújuló energia hasznosításával nyert egységnyi energia után, amely a hálózatba jut. Így végül is minden egyes fogyasztó vásárol valamennyi megújuló energiaforrásból származó áramot.
Tavaly Magyarországon a teljes bruttó végső villamosenergia-fogyasztás 6,27%-a származott megújuló energiaforrásokból. Azóta viszont már minden szolgáltatónál elérhető a zöldáram-szolgáltatás, amely lehetővé teszi, hogy akár 100%-ban megújuló energiaforrásból termelt villamos energiát kapjon a fogyasztó.
Mennyire öko a zöldáram?
A kereskedők azonban felhívják tájékoztatóikon keresztül a figyelmet: a gyakorlatban kicsit másképp valósul meg a zöldáram szolgáltatása, mivel nem feltétlenül a megtermelt zöldenergia jut el a fogyasztóhoz - legalábbis fizikai értelemben nem. Arról van szó ugyanis, hogy a villamosenergia-ellátás sajátosságai miatt ez nem kivitelezhető, ám azt garantálják a szolgáltatók, hogy a zöldáramcsomag keretében eladott energiával egyező mennyiséget megvásárolja megújuló forrásból.
Zöldáram-konstrukciók a szolgáltatóknál
Az Elmű tavaly szeptember óta kínálja a Zöld Tarifa csomagot, mely tisztán vízerőmű által megtermelt villamos energiát biztosít - amit független szervezet által kibocsátott környezetvédelmi igazolás tanúsít.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A csomagot lakossági és vállalati ügyfelek is igénybe vehetik, a zöldenergiát pedig a Hernádon található vízerőmű termeli meg. Igaz, a Zöld Tarifa csomagot használó fogyasztóknak nem olcsóbb az áram, sőt, 10%-kal többe kerül az áramfogyasztás, mint ha hagyományos villamos energiát használnának, de így garantáltan zöldáramot kapnak, és áramhasználatukkal nem növelik a széndioxid-kibocsátást, a környezeti terhelést pedig csökkentik.
Így spórolj a villanyszámlán!
Ha túl magasnak tartod a hó végi összeget, nézd meg a videót, és tudd meg, mit javasol egy szakértő!
Az E.On szintén tavaly vezette be a környezettudatos Öko Tarifa nevű csomagját, mellyel zöldáramot biztosít az arra előfizető fogyasztóknak. Igaz, a lakossági szektor bevonása egyelőre csak terv, jelenleg csupán a vállalkozások vehetik igénybe ezt a konstrukciót. Az értékesített energiamennyiséget a cég norvég és német szél- és vízerőművekből származó villamos energiából fedezi. Az E.On-nál is kell némi felárral számolni: náluk 5%-kal kell többet fizetnie annak, aki a környezettudatos konstrukciót választja.
Forrás: elmu.hu; tudatosvasarlo.hu.
Váltanál zöldáramra, ha azzal óvod a környezetet?
OLVASD EL EZT IS!

- villanyszámla
- rezsicsökkentés
Egyetlen módszer, mellyel elkerülheted a rezsitartozást

- támogatás
- pályázat