Milyen gyakran kell takarítani?
A takarítással is túlzásokba lehet esni, méghozzá nagyon könnyen. Nézd meg, kényszerbeteg vagy-e!
Míg egyesek a takarítást a hátuk közepére sem kívánják, olyanok is akadnak, akik túlzásba viszik az állandó házimunkát.
Cikkünkből kiderül, hogy az egyes felületeket milyen gyakran kell megtisztítani, ahogyan az is, ki az, aki már a kényszerbetegség tüneteit produkálja.
Heti és havi teendők
Általában a hétköznapokon nem jut idő arra, hogy az elöl hagyott holmikat visszapakold a helyükre, ezért többnyire a hétvégi lista szaporodik meg néhány plusz teendővel. Ha parkettád van, nyilván nem tudod elkerülni a mindennapos felsöprést, de porszívózni és felmosni bőven elég a hétvégén, ahogyan a portalanítást is és a nagymosást is elég a két napban intézni. Általában a fürdőszoba és a WC fertőtlenítése is ekkorra esik, de attól függően, hogy hányan és milyen gyakorisággal használjátok, elég akár kéthetente is tisztítani.
Havonta aktuális lehet a függönyök mosása, illetve az ágynemű cseréje és az ágytakaró tisztítása is. Érdemes ilyenkor kitisztítani a lefolyókat, letörölni a csempéket és a vízköves felületeket is átdörzsölni. Valamint a kilincseket, kapcsolókat áttörölgetni és megszabadítani őket a kórokozóktól.
Nagytakarítás
Ha sikerül minden hétvégén a legfontosabb teendők során végigmenned, akkor a nagytakarítást bőven elég három-négyhavonta megejteni. Ilyenkor a klasszikus teendők mellett érdemes átpakolni a konyhaszekrényt, kidobni az esetleges lejárt szavatosságú dolgokat. Átvariálni a ruhatárat az évszakhoz igazítva, szelektálni azt, amit már nem hordasz, amire nincs szükség.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Ajánlatos ilyenkor a bútorokat is elhúzni, áttörölni és a szobákat az utolsó sarokig kitakarítani. Ha szőnyeged van, akkor a portalanításon túl a mosószeres tisztítás se maradjon el, hogy a poratkák egészen biztosan ne rekedjenek a szálak között. Sőt, ilyenkor aktuálissá válik az ablakok lemosása is, hiszen ennyi idő alatt a környezeti viszontagságoknak és a szmognak hála, egészen vastag koszréteg kerülhet az üvegtáblákra.
Nem árt vigyázni a tisztítószerekkel
Egyes tisztítószerekkel nem árt vigyázni, mert akár veszélyesek is lehetnek az egészségedre nézve. Tudd meg, melyek ezek!
Kényszeres takarítás
A takarításnak is megvannak a maga íratlan aranyszabályai, ami azt jelenti, hogy ezzel is túlzásokba lehet esni. Ha valaki szinte kórosan próbál rendet és tisztaságot tartani a lakásban, az már kényszeresnek számít. Ez a betegség nem más, mint egyfajta szorongásos zavar, ami rögeszmés gondolatokkal és cselekedetekkel, cselekvéssorozatokkal társul. Jelen esetben egyfajta rituáléról van szó, amikor a beteg addig nem nyugszik, míg nem csillog-villog minden a lakásban.
Az órákon át tartó suvickolás, pakolás, a gyakori mosás, a mindennapos, túlzottan precíz rendrakás is aggasztó lehet, de a kényes ügyelés, hogy egy morzsa, hajszál, vagy szösz se látszódjon meg a parkettán vagy a burkolaton, egyértelmű jele a kényszerbetegségnek. Ahogyan az is, ha mindennek megvan a maga, pontos helye, de ha valami nem oda kerül vissza, akkor a beteg addig munkálkodik, míg vissza nem rendezi a dolgokat eredeti állapotukba.
OLVASD EL EZT IS!

- házimunka
- mosás
Hány fokon kell mosni a fehérneműt, a zoknit és a törülközőt?

- konyha
- házimunka