Így spórolj havi 11 500 forintot a fűtésen: egy hivatalos javaslat
Az OTP Lakástakarék kalkulációját érdemes lehet tanulmányozni. Kiszámolták, mennyit spórolhatsz.
Az OTP Lakástakarék szerint érdemes hitelt felvenni a lakás energetikai korszerűsítésére, ugyanis hosszú távon így is jelentős összeg takarítható meg havonta ahhoz képest, amit a felújítás előtti költségek jelentettek. Ki is számolták, pontosan mennyi.
Megéri hitelt felvenni?
Már évi 2%-os energiaár-emelkedés esetén is megéri energetikai szempontból hitelből felújítani a lakást, ha pedig nagyobb lesz az áremelkedés, már jelentősebb haszonhoz juthat a tulajdonos - közölte az OTP Lakástakarék az MTI-vel.
Egy átlagos családi ház komplex energetikai felújítása 3, illetve 3,5 millió forintba kerül. Ez az ablakok és a külső ajtók cseréjét, a falak és a födém hőszigetelését, valamint a fűtés felújítását foglalja magában, esetleg belefér még egy kisebb napkollektoros vízmelegítő felszerelése is.
Egy ilyen beruházás azonban hitelből - legalábbis középtávon - akkor éri meg, ha a havi megtakarítás kiadja a hitel havi törlesztőrészletét.
A hivatalos számítás
Az OTP Lakástakarék 3,4 millió forintos szerződéses összeggel kalkulál, vagyis ennyi a befizetés, az állami támogatás és a felveendő hitel összege, a futamidő pedig az egyenletben 12 év. A tulajdonos a 3,4 millió forintot fordítja a háza felújítására, ennek eredményeként pedig felére, 40 ezerről 20 ezer forintra csökken a havi fűtési költsége.
Az első öt évben a havi fizetési kötelezettség a csökkent - havi 20 ezer forintos - fűtési költségből és a lakástakarék 18 500 forintos befizetéséből áll. Vagyis a tulajdonos havi 1500 forintot nyer a felújításon az első öt évben.
Így spórolj a fűtésen!
Ha szeretnéd megtudni, hogy spórolhatsz a fűtésen felújítás nélkül, nézd meg a videót, és ismerd meg egy szakértő tippjeit!
A 6-12. években havi 49 ezer forintra növekszik - a lakástakarék hiteltörlesztése miatt - a havi kötelezettsége. Ez azonban csak havi 9 ezer forint többlet ahhoz képest, mint ha nem újította volna fel a házát, és a 40 ezer forintos rezsit fizetné továbbra is. A 12 évre számolt, 660 ezer forintos fizetési többlet azonban már évi 2%-os energiaár-emelkedésnél is lenullázódik.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Ha a következő 12 évben évi 4%-kal növekszik az energia ára, akkor havi 5400, míg a 6%-os áremelkedésnél havi 11 500 forint megtakarítást jelent a ház komplex felújítása.
Vennél fel hitelt energetikai korszerűsítésre?
OLVASD EL EZT IS!

- segítség
- rezsicsökkentés
Gyűlnek a befizetetlen csekkek? Van segítség: 3 lehetőség, amit használj ki!

- büntetés
- fűtés
30 ezer forintos bírságot kaphatsz, ha nem figyelsz

- fűtés
- villanyszámla