Durva rezsinövelő, amit egy pillanat alatt kiiktathatsz
Szerelő nélkül is megoldhatod a problémát.
Ha a radiátor nem működik megfelelően és kellő hatásfokkal, az a fűtésszámládon is komoly nyomokat hagyhat, szerencsére azonban előbbinek egyszerű oka is lehet, melyet egy kis kézügyességgel viszonylag gyorsan orvosolhatsz, meggátolva ezzel, hogy a probléma tovább növelje a rezsit.
Ez az ok ugyanis gyakran csupán az, hogy a radiátor csöveibe levegő szorult, ami miatt nem lesz optimális a víz körforgása: ennek legjellemzőbb tünete, ha a radiátor nem melegszik fel egyenletesen, például jóval hidegebb a tetején, mint az alsó részén.
Ilyenkor légteleníteni kell, ami egyszerűbb, mint ahogy a legtöbben gondolnák, és ha bebizonyosodik, hogy valóban ez volt a probléma, még csak szerelőt sem kell hívni.
Érdemes légteleníteni minden fűtési szezon kezdetén, azonban jobb később, mint soha: mi is megpróbáltuk.
Erre lesz szükséged
A légtelenítéshez szükséged lesz egy kis rongyra és egy tálkára, hogy felfogd a kicsöpögő vizet - ezeket majd a szelep alá kell tartani, tenni -, emellett pedig a legtöbb radiátorhoz be kell szerezni egy úgynevezett légtelenítő kulcsot: ez az aprócska szerkentyű barkácsboltokban általában már 100-150 forintért kapható.
Légtelenítés lépésről lépésre
Mielőtt nekiállnál a műveletnek, fontos, hogy elzárd a fűtést, illetve megvárd, míg a radiátor lehűl. Ha ez megtörtént, a kulcsot illeszd a radiátor szelepéhez, majd kezdd el forgatni az óramutató járásával ellenkező irányba, nagyon lassan, közben pedig figyelj nagyon, ha ugyanis valóban légbuborék volt a radiátorban, hallani fogsz egy sziszegő hangot, ami jelzi a levegő távozását.
Ezután semmiképp se tekerd tovább a szelepet, várd meg, amíg megjelennek a vízcseppek, majd forgasd vissza, az óramutató járásával megegyező irányban, és zárd el, majd szorítsd meg.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Még több tipp spóroláshoz:
- A legviccesebb rezsicsökkentő módszer »
- Íme, az egyik legolcsóbb rezsicsökkentő eszköz »
- Képeken 8 eszköz, ami ténylegesen csökkenti a rezsit! »
Nekünk ez a videó is sokat segített!
Az interneten számos Do It Yourself, vagyis Csináld magad! videót lehet találni, ami a radiátor légtelenítésére is igaz. A leírtak kiegészítéseként érdemes megnézned a következőt.
Ha végeztél, kapcsold vissza a fűtést, és teszteld le, felmelegszik-e megfelelően a radiátor, ha nem, akkor más lehet a probléma, mint ahogy akkor is, ha nem jön levegő, esetleg víz sem a radiátorból. Ilyenkor érdemesebb lehet szerelőt hívni.
- fűtés
- spórolás
- csináld magad
- rezsicsökkentés
- kipróbáltuk
- lépésről lépésre
- radiátor
- radiátor légtelenítése
- Otthon
OLVASD EL EZT IS!
- házimunka
- penész
Túl párás a lakásod?
- penész
- csináld magad
Tárgyak, amik örökre elűzik a penészt: nézd meg őket képeken!
- fűtés
- spórolás