Így irthatod ki a poloskákat, ha ellepik az otthonod és a kerted: 4 megoldás, ha már nem bírod tovább
Összegyűjtöttük a legjobb otthoni módszereket a büdösbogár ellen.
Megint eljött az évnek az a szaka, amikor az embert az őrületbe kergetik az apró, zöld rovarok, akik a hideg elvonultával előbújnak, és akárcsak ősszel, ellepik az ablakokat, szúnyoghálókat, valamint a leglehetetlenebb helyeken jelennek meg a lakásban.
A poloskák elterjedését egyesek szerint a nemzetközi árukereskedelem okozta. A 2000-es évek óta több fajuk is elszaporodott Magyarországon, és az enyhe teleknek köszönhetően nem csökken a számuk. Ha ez még nem lenne elég, ezt a kellemetlen szagú bogarat nemcsak az ember nem szereti összenyomni, a madarak sem nagyon lakmároznak belőle, így hazánkban nincs természetes ellensége.
Mit lehet tenni a poloskák ellen?
Akárhonnan jött is a poloska, az egyértelműnek látszik, hogy úgy tervezi, marad. Nem véletlenül készült el két évvel ezelőtt az úgynevezett büdösbogár-térkép, mely azt mutatja, az adott pillanatban az ország egyes pontjain mekkora az invázió. Ez alapján a nagyvárosok szinte mind érintettek, de Pest megye majdnem egészében kritikus a helyzet. Ezért is fontos lépni az ügyben.
Több humánusabb módszer is létezik a poloskák távol tartására. Sokan esküsznek rá, hogy a poloskák utálják a vöröshagyma szagát, ezért megoldásként a fokhagyma vagy a vöröshagyma levét ajánlják, amivel le lehet spriccelni a nyílászárók és a falrepedések környékét, de még a növényeket is a konyhakertben, hogy távol tartsd vele a bogarakat.
Hasonló házi praktika a mindenre jó szódabikarbónás-ecetes víz, amivel szintén permetezést kell végezni az ajtón, ablakon. Ennél a módszernél egy szórófejes flakonnyi vízre, egy teáskanál szódabikarbónára és egy teáskanál ecetre lesz szükséged.
A többi trükk a fényt hívja segítségül, amihez a poloskák vonzódnak. Az állatbarátabb megoldás egy műanyag flakont ragaszt egy lámpa elé, melyen így összegyűlnek a poloskák, hogy aztán egyszerre lehessen kiebrudalni őket a szabadba.
A kevésbé kegyes változat a lámpafényt egy teletöltött vizestál felszínére irányítja, ami visszatükrözi azt, a poloskák pedig így a vízbe repülnek, és megfulladnak. Utóbbi esetben figyelembe kell venni azt is, hogy a lámpafényt és a világos, csillogó felületeket nemcsak a poloskák szeretik, hanem más rovarok is, melyek így hasonlóan rosszul járhatnak.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sokak szerint működik a rovarirtó spray is a szemtelen vendégekkel szemben, azonban sokszor nem hat azonnal, így a poloskák lassan szenvednek ki, ami kegyetlen megoldás, másrészről még sokáig bosszantanak a zizegésükkel.
Mivel a poloskák igazából nem csípnek, és kellemetlen szagukat is csak akkor eresztik ki, ha összenyomják őket, a legegyszerűbb megoldás a hálós befogás, így gyorsan és azonnal ki lehet őket penderíteni a házból, vagy meg lehet szabadulni tőlük. A kertekben és gazdaságokban egyelőre a legjobb megoldás ezek ellen a szívós kis bogarak ellen a rovarölőszeres permetezés, ez azonban károsíthatja a faunát, speciálisan poloskák elleni permetezőszer pedig egyelőre sajnos nem létezik.
Védett állatok a kertben
A poloskákat a legtöbben szívesen radíroznák le a föld színéről, de az ellenük folytatott harcban azért sok védtelen áldozat is lehet. Az alábbi állatokra érdemes nagyon odafigyelni, amikor a kertedben ügyködsz, mert védelmet élveznek.
Vigyázz a csigával, 2000 forintot ér darabja: ezekkel a védett állatokkal találkozhatsz a kertedben
Nézegess képeket!
ElolvasomA képek forrása: Getty Images.