Percek alatt felszerelhető árnyékolók körképe - 4 ezer forint alatt
A cirógató reggeli napsütés délutánra már áprilisban is túl erős lehet. Megfelelő árnyékolókkal védekezhetsz.
Kevesen gondolnak áprilisban az árnyékolásra, pedig a most még csak cirógató napsütés hamarosan akár zavaró is lehet.
Ha a nap csak keveset süt be a lakásodba, akkor még van néhány heted arra, hogy felkészítsd az ablakaidat, ha azonban már most is a reggeli napsugarak ébresztenek, ideje beszerezned egy megbízható árnyékolót.
Utóbbiak terén igen széles a választék. Az úgynevezett külső árnyékolók a leghatékonyabbak, hiszen szigetelnek is - ezek közé tartozik az évtizedek óta népszerű redőny -, ha azonban nem akarsz több százezer forintot szánni a dologra, akkor a belső árnyékolók között is találhatsz megbízható típusokat. Ezek között a reluxa az, ami a legkevésbé engedi át a fényt, valamint a sűrű szövésű vászonból készült rolók. Mindkét típus percek alatt felszerelhető, ráadásul az áruk is kedvező.
Római roló a Praktikertől
Ahogy a függönyök, úgy a belső árnyékolók is nagymértékben befolyásolják az adott helyiség hangulatát. Éppen ezért fontos, hogy a gyakorlati szempontok mellett az esztétikumról se feledkezz meg a választásnál. Az egyszerű rolók akkor ajánlottak, ha nem vágysz látványos megoldásra, és függöny is van az ablakon.
Ellenkező esetben érdemes a római rolók között nézelődnöd. A Praktiker vászon római rolója ezek közé tartozik. A vásznat több, egymással párhuzamos tartóléc tartja, melyeket egy zsinór köt össze: ezzel húzhatod fel, illetve engedheted le a rolót. Az árnyékoló felfüggesztéséhez csupán két szögre van szükség, melyekre felakaszthatod.
Ára: 1400 forint.
Egyszerű roló az IKEA-tól
A svéd lakberendezési áruházat tavasszal és nyáron is érdemes felkeresned, akár kertészkedéshez keresel eszközöket, akár az erkély hangulatán szeretnél egy kicsit javítani - akár a nap elleni védelemhez keresel segítséget. Reluxát és római rolót is találni az IKEA kínálatában, ha azonban egyszerűbb megoldást keresel, a hagyományos rolók között nézelődj.
Nagy kedvencünk az ENJE fantázianévre keresztelt típus, melyet többek között fekete, fehér, kék, zöld és bordó színben is megtalálsz. A mindössze két apró tartókonzollal felszerelhető árnyékolót az ablakon belülre és kívülre is helyezheted, és az oldalsó zsinórral húzhatod fel, illetve engedheted le a kívánt magasságba.
Sűrű szövésű anyaga jól szűri a fényt, ráadásul enyhe tisztítószeres, nedves ruhával könnyen tisztítható.
Ára: 3990 forint.
Pasztellkék árnyékoló a JYSK-től
Az IKEA termékéhez hasonló a JYSK szintén praktikus és kedvező árú árnyékolója. A MEGAN elnevezésű roló szintén könnyen felszerelhető az ablak elé, csupán két csavarra van szükség hozzá. A strapabíró vászon nem szűri 100%-ban a fényt, de kellően sötétít ahhoz, hogy a lakás ne ússzon fényárban, és nyáron se melegedjen fel.
A MEGAN roló működési elve hasonló az előbbi rolóhoz: a vászon egy hengerre tekeredik fel szorosan, utóbbi pedig egy vékony lánccal mozgatható. Ezzel tudod a kívánt magasságba engedni vagy felhúzni a vásznat. Utóbbi 100%-ban poliészterből készült, nedves ruhával könnyen tisztítható. A MEGAN-t több színben, jelenleg zöldben, fehérben és narancssárgában vásárolhatod meg.
Ára: 1690 forint.
Műanyag reluxa a Möbelixtől
A belső árnyékolók között talán a legismertebb és máig az egyik legnépszerűbb típus a reluxa. Eleinte fémből készítették, egy ideje azonban már fából is gyártják, sőt, műanyag változatával is találkozni. A Möbelix reluxája is ilyen: előnye, hogy olcsó, nem melegszik fel annyira, mint a fémből készült típusok, ám a fényt éppen olyan jól képes kizárni.
A rolókhoz hasonlóan a Möbelix műanyag reluxája is pillanatok alatt felszerelhető az ablakra néhány rögzítőcsavar segítségével.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az egyik oldalon található zsinórral a magasságát állíthatod, míg a másik oldalon elhelyezett pálca a lamellák forgatását segíti. A reluxa fehér színben, több méretben kapható. Enyhe mosogatószeres vízzel átitatott ruhával tisztítható.
Ára: 3190 forint.
OLVASD EL EZT IS!
- tárolás
- garzon
Mindent elnyelő, keskeny szekrények a nappaliba
- garzon
- előszoba
4 ötletes, csodaszép, praktikus fogas
- vásárlás
- garzon