Tilos így tisztítani az öntöttvas serpenyőt: helyette ezt csináld!
Az ilyen serpenyő hasznos, ugyanakkor nagyon kényes is, így nem mindegy, hogy mosogatod.
Az öntöttvas edény, illetve serpenyő igen jó szolgálatot tehet a konyhában, érdemes azonban nagyon vigyázni rá, ugyanis a rozsda makacs ellenségének számít. Éppen ezért nem mindegy, hogyan mosod el, úgy tartják, tilos például szappanos vízzel mosogatni, az esetleges repedezés miatt tilos hideg vizet önteni a még forró serpenyőbe, emellett nem szabad egyszerűen csak mosószeres vízzel megmosni, majd hagyni szabadon megszáradni. Mindezek helyett érdemes bevetni a következő trükköt, csak egy kis olaj és só kell hozzá: végezd el a műveletet a képek szerint, majd töröld szárazra az edényt törlőkendővel!
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- takarítás
- házimunka
Így lesz fényes és vízkőmentes a csaptelep: hihetetlen házi trükköt mutatunk!
- tojás
- házimunka
Gyufaszálat tett a főzővízbe: elképesztő dolog történt!
- takarítás
- házimunka