Szívszorító képek: 500 ezer ember nyomorog a sírok között
Elgondolkodtatóak a képek.
Míg a világ számos pontján olyan összegekért épülnek luxusotthonok és -ingatlanok, melyek költségeiből kisebb városok lakhatási problémáit is meg lehetne oldani, a bolygó jelentős részén még az sem adott, hogy fedél kerüljön az emberek feje fölé, illetve, hogy olyan helyen élhessenek, mely nem fenyegeti mindennap egészségüket vagy épp életüket.

A nyomornegyedekben élőknek a mélyszegénység mellett mindennap olyan problémákkal kell szembenézniük, mint a fertőző megbetegedések terjedése, a magas bűnözési ráta, a drogkereskedők fenyegetése vagy a nők és gyermekek elleni erőszak.
Az, hogy tulajdonképpen embernek érezhessék magukat lakóhelyükön, a többség számára valódi luxus.
Ahol sírokba költöztek az emberek
Vannak nyomornegyedek, ahol nincs még víz sem, egyes helyeken pedig a lakók olyan körülmények közé kényszerülnek, aminek már hallatán is elborzadnak a világ más részein, a Holtak vagy a Halál városának is nevezett közismert kairói nekropoliszban például a félmilliót is meghaladja azok száma, akik a régi sírok között vagy épp azokban élnek.
Sokuk sorsát az 1992-es kairói földrengés pecsételte meg, ennek következtében más lehetőség híján számtalan család kényszerült arra, hogy régi sírboltokat nevezzen ki otthonának. Bár mindez illegális, és a helyi vezetés többször is elhatározta, hogy felszámolja a nyomornegyedet, megoldás híján erre nincs lehetőség.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Megrázó képeken a nyomornegyedek
Aggasztóak a jelentések, melyek szerint egyre több a világon a nyomornegyed, ráadásul a régebbiek is növekednek. Most képeken is megmutatunk néhányat, elgondolkodtató, milyen körülmények között élnek emberek. Kattints a képgalériáért!
Képek: en.wikipedia.org, Rgoogin, Blago Tebi.
OLVASD EL EZT IS!
- lakás- és pénzügyek
- különleges épület















