Ne cseréld le a régi kanapét
Hiába nyúzod már évek óta kedvenc kanapédat, egyetlen óra alatt ismét újszerűvé teheted.
A kanapé a lakás lelke, itt pihensz egy hosszú nap után, ide vackolod be magad a lusta vasárnap reggeleken olvasni, és itt beszélitek meg a családi dolgokat egy pohár bor mellett.
Sajnos elkerülhetetlen, hogy az a bútor, amit rendszeresen használsz, idővel el ne használódjon, ez pedig fokozottan igaz az olyan kanapékra, amik nem lecipzározható, mosható huzatot kaptak a kárpitostól.
Mielőtt azt kezdenéd fontolgatni, hogy megválsz öreg barátodtól, és súlyos pénzeket hagysz az üzletben egy új bútordarabért - ami aztán hamar ugyanerre a sorsra jut -, próbáld ki trükkjeinket, melyek segítségével fillérekből eltüntetheted a kanapé foltjait és felfrissítheted a szövet színét. Így a bútordarab egy kis törődés és néhány száz forint ellenében ismét olyan hívogató lesz, mint új korában.
Folt hátán folt...
A frissen vásárolt kanapéra még mindenki nagyon vigyáz, tilos rajta enni, inni, de lehet, annak idején még a lábadat sem tetted fel rá, nehogy foltot ejts a tiszta huzaton.
Az óvatoskodás egészen addig tart, amíg egy baleset következtében nem kerül mégis egy apró, de eltávolíthatatlannak tűnő szennyeződés a kanapéra. Ekkor megkezdődik a züllés, és a kisebb-nagyobb foltok szinte észrevétlenül lepik be a huzatot.
Ha már lehetetlen úgy rendezni a díszpárnákat, hogy ne kandikáljon ki valahol egy kávéfolt vagy egy zokni által hagyott pornyom, ideje kitakarítani a kanapét.
A megolvadt csokoládé okozta foltot egyszerűen eltávolíthatod, ha egy kis vattadarabot glicerinbe mártasz, áttörlöd vele az érintett területet, majd langyos vízbe mártott ruhával kiöblíted. Glicerint háztartási boltokban vagy gyógyszertárakban vehetsz.
A glicerint akkor is segítségül hívhatod, ha kávé- vagy kakaófolt szennyezte be a huzatot. A beszáradt foltot lazítsd fel glicerines vattával, majd szórd be burgonyaliszttel, és várj néhány percet, amíg magába szívja a szennyeződést. Ezután langyos vizes ruhával dörzsöld át a textíliát.
Ha egy túl hevesre sikerült romantikus este során borfolt került a kanapéra, fehér kárpit esetén használj egyszerű hipót. Természetesen ne locsold be vele a kanapét, csak egy megnedvesített ronggyal dörzsölgesd, ha kell, többször egymás után. Ha a huzat színes, szénsavas ásványvízzel lazítsd fel a foltot, majd szórd be sóval, végül porszívózd ki a szennyeződést.
Ha gyümölcsfolt került a huzatra, spriccelj rá egy kevés citromlevet, majd kezeld kárpittisztítóval a kanapét.
Ha a kanapé a gyerekek kreativitásának esett áldozatául, terpentinnel kezelve fellazíthatod a filc- vagy golyóstollfoltokat, amik ezután már egy egyszerű kárpittisztítóval is eltávolíthatók.
A makacs foltok tisztításakor egy kevés borotvahabbal is próbálkozhatsz: dörzsöld be a szennyeződést, hagyd állni egy ideig, majd tiszta vízzel öblítsd le.
Frissítsd fel!
Nem csak a foltok okozhatnak gondot. Ha a kanapé már évek óta a család szolgálatában áll, az idő vasfoga biztosan nyomott hagyott a kárpiton, és már nem tűnik olyan frissnek, mint legjobb napjaiban volt.
Ennek oka többnyire az, hogy a por a rendszeres porszívózás ellenére is beeszi magát a szövet szálai közé, ettől pedig a kanapé kopottnak, fakónak tűnik.
Hogy felfrissítsd a színét, a bársonnyal borított kanapét dörzsöld át sós vízbe mártott kefével, a kárpitozott bútort pedig szalmiákos vízbe mártott ronggyal.
Ha a kárpiton valahol benyomódás van, nedvesítsd meg egy forró vízbe mártott szivaccsal, majd finom sörtéjű kefével dörzsöld át az érintett területet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szöszöket legegyszerűbben úgy távolíthatod el, ha egy ablakmosó bőrt ecetbe mártasz, és könnyű, de határozott mozdulatokkal áttörlöd vele a kanapét.
Ha bőrkanapéd van, az ápolás különösen fontos, nehogy kiszáradjon és megrepedezzen. Készíts ápoló oldatot két rész ecetből és egy rész lenolajból, majd egy puha ruhával finoman töröld át vele a bőrt.
OLVASD EL EZT IS!
- házimunka
- vízkő
Így szabadulj meg a vízkőtől és a penésztől a mosógépben
- konyha
- házimunka
Így lesznek újra hófehérek az elszíneződött fugák
- házimunka
- mosás