Az ember bele sem gondol, mennyi mindent hagy nap mint nap az autójában, és nemcsak a kesztyűtartóban pihennek olyan holmik, melyek jó, ha mindig kéznél vannak, a csomagtartó is gyakran tele van olyan tárgyakkal, melyeket majd csak másnap akarsz kivenni.
Pedig némelyik ilyen tárgy nemcsak azért nem való az autóba, mert sokkal jobb helye lenne a lakásban, hanem azért sem, mert megromolhat, tönkremehet, rosszabb esetben pedig akár anyagi kárt is okozhat.
Ne hagyd a kocsiban!
Nemcsak nyáron kell attól félni, hogy az autóban hagyott holmik felrobbanhatnak vagy megbuggyanhatnak. Ősszel és télen ugyanúgy nem szabad semmi olyan ételt-italt vagy lakásfelszerelést a kocsiban felejteni, melyre rossz hatással lehetnek az extrém körülmények. Mutatjuk, mire érdemes odafigyelni!

Napszemüvegre télen is szükség lehet, és télen is ugyanolyan veszélyes bent hagyni a kocsiban, mint nyáron, ugyanis, ha a műszerfalra teszed, összegyűjtheti a napfényt, és szikrát okozhat. Akár fel is gyulladhat így az autód.

A legtöbb gyógyszert szobahőmérsékleten kell tartani. Sem az extrém meleg, sem az extrém hideg nem tesz jót nekik. Ettől csökkenhet a hatékonyságuk.

Bár a kutatások nem egyértelműek ebben a tekintetben, ha a műanyag palackos vizet állni hagyod a napon, a palackban található vegyi anyagok bejuthatnak a vízbe. Arról nem is beszélve, hogy, ha sokáig hagyod hánykolódni, mindenféle mikroorganizmusok szaporodhatnak el a vízben.

Még a téli napnak is van annyi ereje, hogy a hosszan a kocsiban felejtett papírok színét kiszívja, bizonyos idő után akár teljesen eltűnhet róluk a tinta. Arról nem is beszélve, hogy így könnyen gyűrődhetnek, lecsúszhatnak, és eltűnhetnek szem elől.

A bor íze teljesen megváltozhat, ha tartósan van kitéve napfénynek és extrém hőhatásoknak.
Fotó: monkeybusinessimages / Getty Images Hungary

A romlandó ételeknek elég két óra, hogy már ne is kelljen berakni őket a hűtőbe, és ez így van akkor is, ha egy bevásárlóközpont parkolójában állsz. Hacsak nincsen odakint farkasordító hideg, inkább hagyd a bevásárlást a teendőlista végére.

Sose hagyd a mobilodat, laptopodat őrizetlenül a kocsiban, mert az elektromos készülékek vonzzák a tolvajokat.

Ugyanígy a táska is tolvajmágnes. Ha miatta feltörik az autódat, nemcsak a benne tárolt értékeknek mondhatsz búcsút.
A képek forrása: Getty Images Hungary, Pixabay.com.
Ismét Automotive Summit! 2025. május 21-én újra találkozik az autóipar krémje Budapesten, a MOL Campuson. Konferencia az autóipar jelenéről és jövőjéről, a legnagyobb vállalati vezetőkkel, döntéshozókkal, szakértőkkel. Ne maradjon le! - automotivesummit.hu