A lakásodat is lefoglalhatja az adóhatóság
Egyre több az adós hazánkban
Egy év alatt 93 ezerrel emelkedett az adótartozást maguk előtt görgető magánszemélyek száma, a közadósságot felhalmozók tábora így megközelítette az 1,1 milliót - írja az MTI a Magyar Nemzet cikke alapján.
Minden kilencedik magyarnak van köztartozása
Átlagosan nagyjából minden kilencedik magánszemélynek van kisebb-nagyobb köztartozása: szeptember végén csaknem 1,1 millió embert tartottak nyilván az adóhátralékosok között, egy ember átlagosan 153 ezer forint befizetésével maradt el.
Linczmayer Szilvia, a NAV szóvivője a lapnak elmondta: idén, szeptember végéig a hatóság háromnegyedmillió alkalommal bocsátott ki inkasszót, emellett a NAV kilenc hónap alatt százezer munkabérletiltást is elrendelt.
A házat is elvehetik
A tartozás be nem fizetése továbbá az ingatlan lefoglalását is maga után vonhatja: a NAV 20 ezer ingatlant foglalt le az említett időintervallumon belül, ám árverésre mindössze 166 eljárás végén került sor, ilyenkor ugyanis a legtöbben rövid időn belül kifizetik adótartozásukat - olvasható a lapban.
Ugyanakkor a törvény szerint december 1-jével életbe lépett a kilakoltatási moratórium, mely szerint lakóingatlant március 1-jéig bizonyos esetek kivételével tilos kiüríttetni.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A végrehajtó a lakóingatlan kiürítését elhalaszthatja, ha a kötelezett magánszemély, erre azonban nincs lehetőség, ha önkényesen elfoglalt lakásról van szó, vagy ha a kötelezettel szemben korábban rendbírságot szabtak ki.
Így kérj lakhatási támogatást!
Ha gondban vagy a csekkek vagy a törlesztőrészletek befizetésével, a lakhatási támogatás segíthet. Nézd meg a videót!
Továbbá a bíróság a kiürítés végrehajtására utasít, ha a kötelezett vagy a vele egy háztartásban élő más beköltözhető lakóingatlan használatára jogosult, vagy ha a végrehajtást kérő a halasztás idejére gondoskodik a kötelezett elhelyezéséről, vagy ha a végrehajtást kérő magánszemély valószínűsíti, hogy a kiürítendő lakóingatlan birtokba vétele nélkül az ő lakhatása nem biztosított.
OLVASD EL EZT IS!

- változás
- lakásvásárlás
Újabb terhet róhat rád a kormány

- fűtés
- spórolás