
300 ezer forintot kaphatsz, és még utána is spórolhatsz: jelentkezz, ha szebbé tennéd a lakóhelyed!
Ritkán írnak ki ilyen pályázatot.

Nyílt pályázatot írt ki a Blachere Illumination Hungary Kft., melynek célja, hogy a pályázók számára lehetőséget teremtsen környezetük, illetve lakóhelyék szebbé, dekoratívabbá tételére, méghozzá úgy, hogy ezt a legköltséghatékonyabb módon érhessék el, legalábbis, ami a világítást illeti.
A pályázat keretében egyedi fénydekorációk kialakítására, illetve bővítésére, pontosabban LED-es fénydekorációs eszközök beszerzésére lehet támogatást igényelni a közvetlen külső, illetve belső környezet tekintetében.
Kik jelentkezhetnek a pályázatra?
A pályázatra az önkormányzatok és cégek mellett magánszemélyek is jelentkezhetnek, amennyiben megfelelnek a pályázati feltételeknek, például vállalják, hogy a kiválasztott fénydekorációs elemeket a helyszínen üzembe helyezik, majd azt legalább három évig üzemeltetik és karbantartják.
A projekteket 2016. december 10-ig kell megvalósítani, mivel pedig azokat a kiíró referenciaként szeretné majd felhasználni, a pályázónak fotókat kell róla küldenie a meghatározott módon. A kiírónak továbbá nem titkolt célja, hogy olyan projekteket támogasson, melyek az ünnepi alkalmakkor, például karácsonykor teszik majd dekoratívabbá a lakóhelyeket, illetve azok környezetét.
Mekkora összegre lehet pályázni?
A pályázható összeg legalább nettó 600 ezer forint, ez azonban 50%-ban önerőt jelent, a másik 50%-ot jelenti csak a pályázati kedvezmény. A pályázati keret 75 millió forint, a beérkező pályázatokat pedig forráskimerülésig, beérkezési sorrendben bírálják el, olyan szempontokat figyelembe véve, mint a látvány hatása vagy éppen a kedvezmény összege.
Lényeges szempont továbbá az is, hogy a fenntartás milyen mértékű megtakarítást jelent a korábbi dekorációhoz, illetve a korábbi eszközök fogyasztásához képest, tudvalevő ugyanis, hogy a LED-fényforrások komoly lehetőséget jelentenek a spórolás terén. A pályázatok leadási határideje 2016. június 30. További információt ide kattintva olvashatsz.
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft