Jön az ingyen fűtés: van, ahol így csinálják!
Az áram és a földgáz ingyenességét még idén ősszel a távhőre is kiterjesztenék Szerbiában a rászorulók számára.
Az MTI információi szerint a jövőben ingyenessé tehetnék a távfűtést a legszegényebbek számára Szerbiában, legalábbis a szerb energiaügyi minisztérium javaslata szerint.
Az ingyenesen járó áram és földgáz után ingyenessé tennék a távfűtést is a leginkább rászoruló családok számára - ismertette a javaslatot múlt csütörtöki, 2013. szeptember 12-i számában a Politika című belgrádi napilap.
300 ezer családot érint
A szerb energiaügyi minisztérium szerint a fűtési szezon kezdetéig, azaz 2013. október 15-ig kellene meghatározni, hogy kiknek és milyen feltételek mellett járna az ingyenes távfűtés.
Az eddigi szabályozás más pontjain is lehetnek változások. A lap szerint a legtöbb panasz az ingyenes áram mennyiségét érinti. A jogosultaknak ugyanis csupán 250 kilowattóra fogyasztásig jár az ingyenes áram, az átlagos fogyasztás viszont 400 kilowattóra.
A Politika információi szerint Szerbiában 300 ezer családnak jár ingyenes áram és gáz, a lehetőséggel viszont csak a jogosultak hatoda él.
A támogatási rendszer ugyanis sokak számára nehezen átlátható, a támogatás mértéke függ az egy háztartásban élők számától és jövedelmétől, a távfűtés esetében pedig akár a lakás méretétől is.
Védendő fogyasztók Magyarországon
Bár Magyarországon nem adják ingyen az energiát, az Európai Unió előírásainak megfelelően igyekeznek speciális védelmet biztosítani a legnehezebb anyagi körülmények között élőknek.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A lakhatási támogatás is segíthet
Ha problémába ütközik a közüzemi számlák fizetése vagy bármilyen, a lakhatással összefüggő költség, érdemes lakásfenntartási támogatást igényelni. Nézd meg a videót!
Védendő fogyasztóvá válhatnak a szociálisan rászorulók, valamint a fogyatékossággal élő fogyasztók is, számukra különféle fizetési kedvezményeket biztosítanak, emellett lehetőség van az előrefizető mérő felszerelésére is. Ha többet szeretnél tudni a részletekről, kattints ide!
OLVASD EL EZT IS!

- adó
- lakásvásárlás