800 állami ingatlant ad át ingyenesen a magyar kormány: kiderült, kiknek
Nem ez az egyetlen döntés, mely a lakhatási válság megoldását célozza.
Az állam 800 ingatlant ad át teljesen ingyen 695 településnek. A döntés célja a kistelepülések versenyképességének és helyzetének javítása, valamint a helyi gazdaság fejlődésének elősegítése – írja az Index.
Ingyen ingatlan a kistelepüléseknek
A miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy egy korábbi, tarnazsadányi találkozó eredményeképpen, melyen a környező települések polgármesterei vettek részt, most a kistelepülések számára kedvező döntés született. Az egyeztetésen felmerült, hogy állami tulajdonban lévő ingatlanokat kapjanak meg a települések, a javaslatot figyelembe véve, most 800-nál is több ingatlant fognak átadni.
Nem ez az egyetlen támogatás, amelyről a napokban döntés született. Mint korábban megírtuk, a kormány a kedvezményes hitelprogramról is döntött az első lakást vagy házat vásárlók számára. A kormányfő erről is a Facebook-oldalán számolt be, a bejegyzésben arra is utalt, hogy kiknek szánják a támogatást: "Bárkinek. Bárhol".
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Így 50 millióval is drágábban adhatod el a lakásod: minden ingatlannál működik a szakértő szerint
Sokszorosan megtérül a befektetett idő, energia és pénz, ha így értékesítenek egy lakást. A Femina exkluzív interjújában dr. Somogyi Patríciával beszélgettünk.
Elolvasom(Kép: Getty Images Hungary)
- ingyen
- ingatlan
- település
- polgármester
- kormány
- állami támogatás
- miniszterelnök
- támogatás
- Otthon
















