Hónapokig ragyogó, karcmentes parketta
A régi, fényét vesztett parketta is ismét ragyogó lehet különleges ápolószerekkel és házi praktikákkal.
A parketta az egyik legrégebbi, egyben máig népszerű burkolat, mely klasszikusan elegáns hangulatot kölcsönöz a lakásnak. Viszonylag jó teherbírással rendelkezik, ám csak akkor, ha óvod, és rendszeresen megfelelő ápolásban részesíted.
Fontos, hogy a parkettát ne érje túl sok víz, hiszen megszívja magát, minek következtében púposodni, deformálódni kezd. Ennek ellenére teljesen kiszáradni se hagyd: rendszeresen kezeld parkettaápolókkal, és a megfelelő tisztítószerekkel tisztítsd, hogy növeld élettartamát. A már fényét vesztett, régi parkettába a következőképpen lehelhetsz életet.
Ints búcsút a hibáknak és a foltoknak!
Szinte mindegyik padlóburkolat esetében vannak olyan hibák, melyeket házilag is orvosolni lehet, és olyanok, melyekhez már szakember segítsége szükséges. A parketta esetében sincs ez másképp. A nagyon púpos részeket ki kell cseréltetni - mivel nem felületi hibáról van szó, hanem maga a léc sérült, illetve az alatta lévő rétegek, például a lapokat tartó, úgynevezett párnafák -, ahogy a törött parkettacsíkkal sem lehet mást tenni, mint javíttatni.
Az apró felületi hibákat azonban saját magad is kijavíthatod. Az apróbb karcolásokon a vazelin segít. Fedd be a karcolást egyszerű vazelinnel, hagyd rajta 24 órán át, majd jól dörzsöld bele a fába. A cipőkrém is jó megoldás a kisebb karcok ellen, ha találsz olyan árnyalatút, amilyen a padlód. A lábnyomot és a cipősarkak nyomát petróleummal vagy terpentinnel tüntetheted el: puha ronggyal vidd fel a szert a foltra, majd hagyd megszáradni. A folt magától eltűnik.
A terpentin a viaszos parketta fényezésében is segít, ha a padló nagyon szennyezett. Egy puhább rongyra tegyél egy kevés terpentint, ezzel a parketta erezetének irányában dörzsöld át a burkolatot, ezután pedig egy tiszta ruhával fényezd át. Végül használd a következő ápolószerek egyikét.
Bármilyen ápoló tisztítószert használsz a parkettához, a használat előtt keverj el benne egy-két evőkanál egyszerű háztartási vagy almaecetet. Az ecet fokozza az ápoló nyújtotta fényt.
Csodaszerek a hosszú ideig ragyogó parkettáért
Az alábbi csodaszerek a parketta tisztaságáról is gondoskodnak, ráadásul régi fényét is visszaadhatod a segítségükkel. Megvásárolni a gyártójuk weboldalán keresztül lehet őket, illetve a nagyobb bakrácsüzletekben.
Hatékony ápoló viaszos parkettához
Polírozás és csiszolás nélkül is ismét ragyogó lehet a parkettád a Murexin Cura OP 10 ápolótejével. A vizes bázisú, színtelen, viaszt tartalmazó parkettaápolót az előzőleg megtisztított felületre kell felvinni, ám ezt sem csiszolásnak, sem másmilyen előkezelésnek nem kell megelőznie.
A könnyen száradó ápolószer vékony filmréteget képez a parkettán, mely megakadályozza a szennyeződések megtapadását, védi a parketta felületét, ugyanakkor csúszásmentessé teszi a burkolatot. Mind olajozott, mind viaszolt parkettához, fapadlóhoz ajánlott rendszeresen használatra.
Tisztít és ápol
A Pattex Palma parkettaápolójával valóban újjászületik a régi parketta, és matt árnyalatú helyett ismét ragyogó lehet. A diszperziós parkettaápoló szer nemcsak tisztítja a burkolatot, hanem ápolja is a fát, és segít megőrizni annak természetes árnyalatát és ragyogását.
Védőréteget képez a felületen, mely óvja a burkolatot a kopással és a szennyeződésekkel szemben, ezáltal növeli a parketta élettartamát. A szer klasszikus parketták és laminált burkolatok ápolására egyaránt alkalmas.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Természetesen ragyogóan
A parkettaviaszok és -olajok használata előtt általában szükség van a padló csiszolására vagy a szerek használata után a szakember általi polírozásra. Ha egyikre sem szeretnél költeni, ráadásul az is fontos számodra, hogy az otthonodban használt anyagok és szerek kíméletesek legyenek az egészségre és a környezetre nézve, akkor ideje kipróbálnod a Natural felületkezelő viaszolajat.
Az olajat cseppekben vidd fel a felületre, majd filccel vagy puha ronggyal oszlasd el. Száradás után az olaj selymesen fényes felületet képez, miközben engedi a fát lélegezni. A parketta mellett olajozott bútorok felfrissítésére is használhatod.
OLVASD EL EZT IS!
- felújítás
- burkolat
Újítsd fel a recsegő, ropogó, karcos parkettát!
- felújítás
- csináld magad
Újítsd fel a falakat festés nélkül!
- házimunka
- házi praktikák