Gyors halált okozhat! Emiatt van annyi mérgezés a lakásokban ősszel és télen

Idén már többen is életüket vesztették a fűtés miatt. Előzd meg!

A fűtési szezon kezdetével egyre több a kéménytűz, a füstmérgezéses eset, naponta riasztják a tűzoltókat robbanások és szénmonoxid-mérgezések miatt, pedig az ilyen esetek többsége kellő odafigyeléssel és felkészüléssel megelőzhető lenne - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság - OKF - az MTI-vel.

A szénmonoxid-mérgezés egyik figyelmeztető jele a homloktáji, erősödő fejfájás

Petróczi Tímea, az OKF szóvivője azt írta: az idén már csaknem 530 alkalommal riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit kéménytüzekhez, kétszáznál is többször pedig szénmonoxid-mérgezésről szólt a bejelentés, ilyen esetben az idén 12-en vesztették életüket. Kéménytüzek miatt az idén a legtöbbször Szabolcs-Szatmár, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében riasztották a tűzoltókat.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt közölte: Budapesten szeptember 20-ig több mint 122 szénmonoxid-mérgezéses esethez kellett kivonulniuk, összesen 48-an szenvedtek szénmonoxid-mérgezést.

Ezek a mérgezések főbb okai

A szénmonoxid-mérgezés a legtöbbször a tüzelő-, fűtő- és egyéb berendezések, például a páraelszívó, kandalló helytelen használatára, a karbantartás és az ellenőrzés hiányára vagy a helyiségek nem megfelelő szellőztetésére vezethető vissza. Éppen ezért különösen fontos a kémények rendszeres ellenőrzése.

A nehezen észlelhető, színtelen és szagtalan szén-monoxid ugyanis jellemzően a tüzelőberendezésen vagy a nem megfelelően működő kéményből áramlik vissza a helyiség légterébe.

Daganatot és immungyengeséget okoz?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ilyen gyakran kellene ellenőriztetni

Csak engedélyezett típusú, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő-, fűtőberendezést lehet használni, ezt szakembernek kell beüzemelnie és javítania. A kémény állapotát előírt időszakonként - gázüzemű berendezés esetén évente, szilárd és olajtüzelésű berendezés esetén félévente - ellenőriztetni kell.

Tudtad?
A szénmonoxid-mérgezésre utaló, egymás után jelentkező tünetekből ki lehet következtetni a veszély jelenlétét. Kattints ide, és ismerd meg a legfőbb jeleket! Baj esetén azonnal hívni kell a katasztrófavédelem műveletirányítási központját a 105-ös segélyhívó számon.

A gázkészüléket - kazán, bojler, konvektor - is évente felül kell vizsgáltatni. Hasznos lehet a szénmonoxid-érzékelő készülék használata is, ez azonban nem helyettesíti a rendszeres karbantartást, felülvizsgálatot.

Budapesten 2013-ban szeptemberig csaknem 40 ezer lakásba nem tudott bejutni a kéményseprő, hogy az időszakos felülvizsgálatot, ellenőrzést elvégezhesse. Ezeknek az ingatlanoknak a tulajdonosával, használójával szemben a tűzvédelmi hatóság szükség esetén eljárást kezdeményez.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük