Nagyon sok magyar fűt ezzel, most ki akarják vonni a forgalomból egy részét: ezt kell tudnod róla
Nagyon sok lakásban található meg.
Korábban már írtunk róla, hogy a Magyar Energiahatékonysági Intézet információi szerint a hazai fűtőkészülék-állomány átlagéletkora meghaladja a húsz évet, a hagyományos, nyílt égésterű készülékek pedig nemhogy nem energiatakarékosak, de gyakorlatilag időzített bombaként működnek nagyon sok lakásban.
A lakosság jellemzően nem ellenőrizteti rendszeresen a készülékeket, így azok nem biztonságosak, és fennállhat a szén-monoxid visszaáramlásból fakadó mérgezés veszélye. A készülékek cseréje még meglehetősen ritka, jellemzőbb, hogy inkább a végletekig javítgattatják a készülékeket, fokozva így a kockázatot.
Nemcsak a nyílt égésterű kazánok jelentenek azonban problémát, hanem a hagyományos gázkonvektorok is, amelyekkel kapcsolatban azonban még csak kevesen tudják, hogy előbbiekhez hasonlóan pár év múlva már nem lesznek forgalomba hozhatóak azok, melyek nem felelnek meg az energiahatékonysági feltételeknek.
Magyarország még igazi konvektor-nagyhatalom
A konvektor a hivatalos definíció szerint olyan fűtőtestet jelent, amely melegítésre szolgál, illetve, amely ezt gáz és levegő felhasználásával éri el. Az ingatlanok fűtésrendszerébe jellemzően könnyű beilleszteni, így nem véletlen, hogy az egyik legelterjedtebb fűtési eszköz Magyarországon. Legalábbis még.
A Magyar Energiahatékonysági Intézet szerint a gázkonvektoroknak is energiatakarékossá, környezetkímélővé kell válniuk, a magyar háztartások döntő többsége azonban egyáltalán nem tud az energetikai követelmények előttük álló változásairól.
A fűtőkészülékek energiahatékonyságát ösztönző európai rendeletek például nemcsak a gázüzemű kazánokat és melegvíz-előállító készülékeket érintik, hanem valamennyi szilárd- és olajtüzelő-berendezést is, köztük a Magyarországon az európai átlagnál tízszer gyakrabban használt gázkonvektorokat is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A mai konvektorok többsége nem lesz forgalomba hozható
Magyarország a maga 3,3 millió készülékével a mai napig konvektor-nagyhatalomnak számít az EU-n belül. A nálunk működő konvektorok azonban nagyon régiek, elavultak, gyakran környezetszennyezők.
Az, hogy bizonyos készülékeket kivonnak majd a forgalomból, nem jelenti, hogy nem fűthetsz azokkal tovább, vásárolni azonban már nem lehet ilyeneket később, és egy alkatrészcsere is problémákba ütközhet.
Ezért is fontos tudatosítani, hogy 2018 januárjától minden forgalomba kerülő új konvektornak sokkal szigorúbb elvárásokat kell majd teljesítenie az energiahatékonyság és a károsanyag-kibocsátás tekintetében is, így a ma kapható gázkonvektor-modellek többsége várhatóan nem lesz forgalomba hozható, üzembe helyezhető 2017 december vége után. Azokat a gázkonvektorokat pedig, amelyek megfelelnek a rendeleteknek, a mainál magasabb áron lehet majd csak beszerezni.
Melegebb lesz a lakás, ha ezt csinálod: 7 trükk, amit még nem biztos, hogy ismersz
Nézegess képeket!
ElolvasomÉrdemes ezért előre készülni, és esetleg elgondolkodni a cserén, amellett ugyanis, hogy egy régi készülék kevésbé energiahatékony, a régi típusok forgalomba hozatalának megszüntetésével a javítás is nehézkesebbé válhat, várhatóan ugyanis egyre kevesebb lesz az elérhető alkatrész.
OLVASD EL EZT IS!
- szigetelés
- lakás- és pénzügyek