Meddig jó a tojás, a fagyasztott csirke vagy a krumpli? Megéri betárazni az árstopos élelmiszerekből?
Mielőtt kivezetik az árstopot, sokaknak eszébe juthat, hogy betáraznak a termékekből.
Már egy éve, hogy az alapvető élelmiszerekből pár cikk - kristálycukor, búzafinomliszt, finomított napraforgó-étolaj, házi sertéscomb, bizonyos csirkehúsok, 2,8%-os UHT-tej - árát visszaállították a 2021. október 15-én érvényesre. Azóta a rendeletet többször hosszabbították, és idővel kibővítették - a tojással és a burgonyával - az élelmiszerlistát is.
Az utóbbi hónapok során több szakértőben felmerült, gazdasági szempontokra hivatkozva, számos észérvet sorakoztatva - például a tömeges boltbezárások -, hogy szükséges lenne kivezetni az árstopot. Ennek híre, illetve a néha még mindig jelenlévő áruhiány pánikvásárlásra ösztönöz. Akadnak persze, akik mindössze spórolni akarnak, és még a kivezetés előtt, kijátszva a limiteket, alaposan bevásárolnának az árstopos termékekből. Bármi is a motiváció, mindenképp terhet jelent a gazdaságnak, de háztartási szempontból is érdemes újragondolni a dolgot. Vajon meddig állnának el az egyes termékek?
Bevásárlás az árstopos élelmiszerekből
A következőkben sorra vesszük, meddig állnak el az árstopos élelmiszerek.
Tojás - A tojás tartósságában sokat segít a hűtés, de még ez sem teszi örök életűvé az alapanyagot. Három hét után fontos különböző házi tesztekkel meggyőződni fogyaszthatóságáról, öt hét után pedig már nem érdemes megkockáztatni a fogyasztását.
Fagyasztott csirke - A fagyasztás áldásos tartósító megoldás, de a hús sem lehet évekig a hűtőben, sőt. A fagyasztott csirkehús 8-12 hónapig feldolgozható és fogyasztható.
Krumpli - A burgonya nem tartozik a hagyományos konyhai körülmények között hosszasan tárolható alapanyagok közé, hűtőben pedig napok alatt puhává és édeskéssé válik. Egy hűs pince természetesen jobb körülményeket biztosít, de ez nem mindenkinek adatik meg. A krumpli egy átlagos konyhában a hőtől és páratartalomtól függően mindössze pár hétig maradhat megfelelő állapotú, utána csúnyán megfonnyad.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
UHT-tej - Az UHT-tej csak felbontás után szorul hűtésre, bontatlan állapotban szobahőmérsékleten is eláll. Körülbelül 9 hónapos a szavatossága. Jó tudni, hogy a dobozon feltüntetett lejárati dátum csak a bontatlan termékre vonatkozik. A már kinyitott tej 3-4 napon belül elfogyasztandó.
Sertészsír és f inomított napraforgóolaj - Ezeknek az eltarthatósága körülbelül egy év. Felbontás után hivatalosan két hónapig őrzik meg a minőségüket, ezután avassá válhatnak, de érdemes kóstolni, mert mindkettő tovább eláll.
Búzafinomliszt - A liszt felhasználhatóságában meghatározó, hogy az ember felbontotta-e a papírzacskót, vagy hogy áttölti-e egy légmentes tárolódobozba. Bontatlan csomagolásban a liszt körülbelül 8-12 hónapig jó. Légmentes tárolódobozva töltve a szavatosság valamelyest kitolható.
Kristálycukor - A cukor gyakorlatilag végtelen sokáig jó, amennyiben száraz, nedvességtől mentes helyen tárolják. A nem megfelelő tárolási körülmények minőségét rontják, a szemek összeállhatnak, göbök, tömbök keletkezhetnek a cukorban, de az ettől függetlenül fogyasztható.
Élelmiszerkvíz
Emlékszel a régi idők élelmiszermárkáira? Tedd próbára a memóriád, és próbáld kitalálni, mi volt például a Bedeco vagy a Frutti!