8 hely a lakásban, amit elsőként néznek meg a betörők, és nem is gondolnád

Semmiképpen se rejtsd értékeidet a következő helyekre!

Dia

	Furcsának tűnhet, mégis sokan tartják értékeiket a fagyasztóban, azt gondolva, az olyan helyet jelent, melyre senki nem gyanakszik. A trükköt azonban már a betörők is jól ismerik, a hűtőt kinyitni pedig sosem esik nehezükre.

	A konyha azonban nemcsak a fagyasztó miatt lehet célpont, a betörők ugyanis azzal is tisztában vannak, hogy az ott található nagyobb dobozok, üvegek, csuprok is vonzó rejtekhelyet jelentenek.

	Bármilyen különös, a párnahuzatokban is előszeretettel kutatnak pénz és értékek után.

	A betörők számára nem jelent nehézséget benézni a WC-kagyló vagy a mosdókagyló háta mögé sem.

	A virágosláda kiváló rejtekhelynek tűnhet, azonban a betörők ezt a trükköt is jól ismerik.

	Bár valószínű, hogy a betörők a sietség miatt nem kutatják át a teljes könyvespolcot, egy-egy nagyobb könyv szemet szúrhat nekik.

	Azt mindenki tudja, hogy a betörők átkutatják a szekrényeket és fiókokat, azonban az sem jó megoldás, ha értékeidet a bennük tartott ruhák zsebeiben, például ingzsebben vagy a szépen összehajtott nadrágok zsebeiben rejted el. Amellett, hogy itt is kereshetik őket, ki is hullhatnak, miközben felforgatják a ruhákat.

	Diszkrét betörők nincsenek, ezért értékeidet a szennyeskosárba se rejtsd.

Ezt is szeretjük
Szerző: Árbócz Lilla
Fotó: