Bedőlt hitelesekre vadásznak: ezért kell vigyázni a fogyasztói csoportokkal
Sokan még mindig hitelnek hiszik, pedig korántsem erről van szó.
Először a rendszerváltozás után jelentek meg Magyarországon az úgynevezett fogyasztói csoportok, de tömegesen leginkább a 2008-ban berobbant pénzügyi, gazdasági válságot követően terjedtek el itthon.
Nem hitelről van szó, a cégek hirdetéseikben alternatív finanszírozási lehetőségként fogalmazzák meg a lényeget, sokan mégis félreértelmezik a szolgáltatást, épp ezért sok panasz érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz és a PSZÁF-hoz is az utóbbi években.
Mi az a fogyasztói csoport?
A fogyasztói csoport tagjai lényegében egymásnak adnak kölcsön, minden tagnak rendszeresen be kell fizetnie egy bizonyos összeget, majd az így összegyűlt megtakarításból megvásárolják egyiküknek az általa kiszemelt terméket - minden hónapban kiválasztásra kerül valaki.
Akár szerencsével jár egy tag, akár nem, mindenképpen tovább kell fizetnie a számára meghatározott törlesztést egészen addig, amíg a csoport minden tagja hozzá nem jut az általa megszerezni kívánt áruhoz vagy szolgáltatáshoz.
Annak ellenére, hogy egyes hirdetésekben hitelízű dolognak tűnik az ajánlat, a valóságban a fogyasztói csoport tagjai egyáltalán nem jutnak készpénzhez, csak vásárlói jogot szerezhetnek.
Miért olyan csábító?
A fogyasztói csoportokat szervező cégek hirdetései szinte ellenállhatatlannak tűnnek, hiszen kész lehetőséget kínálnak a nehezebb anyagi helyzetben lévők számára.
Kukkants be a házakba, ahol a gazdagok élnek: a legdrágább budapesti lakások
Nézegess képeket!
ElolvasomÚgy ígérnek finanszírozási lehetőséget, hogy nem kérnek jövedelemigazolást, a bankok szemében nem hitelképes ügyfelek jelentkezését is várják, illetve akár nyugdíjasok vagy BAR-listások is számára is nyitott lehetőség.
Miért rizikós?
Mivel nem készpénzt, hanem vásárlási jogot szerezhetsz, ezért a megvásárolni kívánt autó vagy lakás értéke az az összeg, amelyre a hirdetések vonatkoznak, a végén pedig a szerződésben szereplő szolgáltatás vagy termék tulajdonjogához juthatsz. De minden hónapban csak egyetlen tag kapja meg, amit hónapokon vagy éveken keresztül fizet előtte.
Annál nagyobb esélyed van kiválasztott tagnak lenni, minél több előtörlesztést vállalsz. Ebben az esetben előre kifizeted a még meg sem kapott pénzösszeg egy részét. Ha több ilyen tag is van, aki előtörleszt, közülük sorsolással döntik el, hogy ki juthat hozzá a vásárlói joghoz. De az is előfordulhat, hogy kizárólag sorsolás alapján dől el, hogy ki kapja meg a vásárlási jogot.
Tehát, akinek kedvez a szerencse, az azonnal hozzájut a vásárlói joghoz, akinek nem, annak akár évekig várnia kell a sorára. Még az is előfordulhat, hogy csak 15 év után jutsz hozzá az ígért javakhoz. Ráadásul a befizetett összegek nem kamatoznak, így, ha nincs szerencséd, és nem választanak ki, nem fog gyarapodni a pénzed, ahogy az egy banki megtakarításnál történne.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hogyan léphetsz ki, ha meggondold magad?
Ha a szerződés aláírásától számított 30 napon belül meggondolod magad, akkor a regisztrációs díjat és a befizetett részletet is visszafizetik. Ha pedig előtörlesztést vállalsz, a közgyűlés napjáig állhatsz el ettől a szándékodtól. Abban az esetben viszont, ha a 30 napos határidő letelte után szeretnél kilépni a fogyasztói csoportból, már csupán rendes felmondással bonthatsz szerződést: ilyenkor a regisztrációs díjat elbukod, a befizetett részleteket pedig csak a futamidő végén kaphatod vissza.
Ha viszont kiválasztásra kerülsz, nem léphetsz ki rendes felmondással egészen addig, amíg a szerződésben meghatározott összes fizetési kötelezettségednek nem teszel eleget.
Megtiltották új csoportok szervezését
2012. január elsejétől a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény fogyasztói csoportokkal kapcsolatos új rendelkezései alapján tilos fogyasztói csoport szervezése egészen 2014. január 1-jéig. Ugyanakkor az ezt megelőzően létrehozott, már működő fogyasztói csoportokhoz még lehet csatlakozni.
Csatlakoznál fogyasztói csoporthoz?
OLVASD EL EZT IS!
- lakásvásárlás
- lakás- és pénzügyek
Ingyen autó jár az új lakáshoz: így ösztönzik az ingatlanpiacot
- lakásvásárlás
- lakhatási támogatás