Ha nem kap lángra a kerti hulladék, csak füstöl, mehet rá egy kis benzin is!
A kerti hulladék és a diólevél elégetése ősi, magyar népszokás, és hiába tilos, nem hiszem, hogy bármi változni fog.

GettyImages-530424218
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Rossz szomszédság török átok, tartja a mondás, de én nem ezért szeretek jó viszonyt ápolni a szomszédaimmal, hanem azért, mert fontosnak tartom a harmonikus élet miatt. Az jó dolog, ha van kire számítani, segítséget kérni, együtt-egymásért lenni. A mai napig bánt, hogy a szomszéd nénivel a kapcsolatom szinte azonnal megromlott, mikor ideköltöztünk.

Én fejeztem be a festést, mert a barátunknak, aki a házfelújítást intézte, súlyos családi problémákkal kellett szembenézni. Nem aggódtunk. Az előkészített fal gyönyörű volt, csak le kellett festeni, én meg szeretek és tudok ilyen munkát végezni. Gyakorlatom is van benne. Nagy munka volt, és a végére a hócipőm tele volt a beköltözéssel járó, sokszor végeláthatatlan nyűggel. Alig vártam, hogy letegyem a festőhengert. Csalódott voltam, és kissé frusztrált: azt hittem, örömmel és azzal a jó érzéssel nézek végig a falakon, „megcsináltam”, de semmi ilyet nem éreztem, csak azt, hogy hál' istennek, kész van.

Kitártam az ablakokat, és levánszorogtam a lépcsőn, hogy elmossam a vödröt, és végleg eltegyek pemzlit, festőhengert. Pár perc múlva a kislányom kiabált, anya, gyele gyolsan! Felszaladtam a lépcsőn, és nem láttam semmit, minden szürke ködben úszott. Az egész emeletet belengte az utánozhatatlan szag: az avar és a fa égett szaga.

A kerítésünktől másfél méterre, az ablakaink alatt két hatalmas kupac avar füstölt csendesen, láng nélkül, magányosan. A néni épp a vasvillával jött, hogy igazítson rajta. Nem mondom, hogy kedvesen kértem meg, hogy oltsa el a tüzet, cserébe elhadartam, hogy fönn éppen a frissen festett falak száradnak, és vágni lehet a füstöt.

Egy perc alatt parázs vita kerekedett, nem voltam nyugodt, és mire észbe kaptam, már nem is a fal volt a téma, hanem maga az égetés. Mindenki mondta a magáét, én azt, hogy mi a francnak kell egyáltalán égetni, ő meg azt hajtogatta, hogy és akkor mit csináljon ezzel az egésszel. Az egésznek úgy lett vége, ahogy az esztelen vitáknak szokott: annak lett igaza, aki hangosabban ordított. Végül eloltotta a tüzet, én két napig szellőztettem és morogtam, mint a bóhás kutya.

Azóta is morgok, mert az égetés továbbra is nemzeti sport. A régi lakóhelyünkön hétvégén fuldokoltunk, mikor a telkeseknek a pénteki megérkezés után szombat délelőtt első dolguk volt, hogy megrakják kis tüzeiket, majd a vellára támaszkodva, dobozos sörrel a kezükben nézték, ahogy füstben úszik a környék. A jelenlegi lakóhelyemen keddenként van lehetőség az égetésre. Sokan a lehetőséget kötelezően ajánlott programként értelmezik, és rendre fel is gyulladnak a kupacok. És ez egy ideig így is marad.

2021. január 1. napjától tilos az avar és kerti hulladék égetése. 2020. december 2-án azonban megjelent egy kormányrendelet a Magyar Közlönyben, ami alapján a veszélyhelyzet megszűnéséig továbbra is az önkormányzatok hatáskörében marad „a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok rendelettel történő megállapítása”. Szóval, nálunk keddenként van égetés, a szomszédos települések közül kettő meg azzal „dicsekedhet”, hogy heti három-négy napon is lehet égetni.

Az egyik legnagyobb probléma az égetéssel - azon túl, hogy környezetszennyező - az, hogy lehetetlen megmagyarázni az embereknek, miért ne tegyék. Meglátásom szerint két okból kifolyólag. Az egyik az, hogy olyan elvont fogalmakat, mint az, hogy „egy 100 kilós avarkupac meggyújtása és elégetése 90 millió köbméter levegőt határérték felett szennyez”. Ezzel érvelni a vidéken élő, kistelepülésen lakó idősebb embernek körülbelül olyan, mint amikor a láncdohányosnak a leszokás utáni tüdőkapacitás fokozatos növekedéséről számolunk be. Felesleges arról is beszélni, hogy a vegyes kerti hulladékban levő nedvességtartalom miatt az égés során szén-monoxid termelődik. És akkor a fenolról, az etil-benzolról nem is ejtettünk szót.

Az égetés egy beidegződés, rossz szokás, és további hiedelmek is fűződnek hozzá. Ezek közül kettő, hogy a beteg növényi részeket nem lehet komposztálni. A másik, hogy a diólevelet sem, azt égetni kell. És ne higgyük, hogy ezt csak idős bácsikák és fejkendős nénikék hiszik az isten háta mögötti faluban. Több magam korabeli ismerősöm is osztja azt, az őszi diólevél égetése hozzátartozik az évszakhoz, a jellegzetes illat és az alacsonyan szálló kékes füst pedig romantikus.

A diólevelet el lehet komposztálni, csak lényegesen több idő kell hozzá, míg lebomlik. A beteg növényi részektől sem kell tartani: a jó komposzt hőtermelése elpusztítja azokat. A romantikáról nem tudok nyilatkozni, az a fajta vagyok, aki racionalizálásra hajlamos.

Megoldásként a komposztálást javasolják - sokszor úgy érzem, erőltetik. Úgy látom, lassú folyamat lesz, míg elterjed. Mi komposztálunk itthon, jól csináljuk, tavasszal zsizseg-mocorog a komposzt, és szemmel láthatóan sokkal kevesebb hulladékot termelünk. Jót tesz a kertnek, a növényeknek.

De komposztálni melós, az emberek meg lusták. Én is szívesebben néznék valami blődlit a tévében, mint hogy forgassam, bevallom. Aztán, a magyar embernek, akinek igen szűkösek a lehetőségei az önrendelkezésre, nem nagyon veszi be a bögye, ha megmondják neki, mit csináljon a saját portáján. Összefogni fontosabb dolgokban sem tudunk, miért pont a közösségi komposztálás lenne, amiben egymásra találunk? A települési önkormányzatok, ha fordítottak is energiát arra, hogy megoldják a zöldhulladék elszállítását, akkor sem biztos, hogy bevállalják a komposztálást, urambocsá’ egy darálógép beszerzését - ehhez pénz kell, emberi erőforrás, hely, szándék - nem beszélve arról, hogy igen fontos az égetés kérdésében a települési önkormányzatok vezetőinek, a képviselő testületnek a hozzáállása.

Sokan nem is tudják, hogy 2021-től tilos az égetés, ahogy a veszélyhelyzet idején fennálló kormányrendeletet sem ismerik. Attól tartok, azok az önkormányzatok, akik eddig se foglalkoztak túl sokat az égetés kérdésével, arra sem fognak túl sok energiát áldozni, hogy tájékoztassák a lakosságot. Egyszerűen szemet hunynak. A nem tudás nem mentesít ugyan, de az, aki nem tud a tilalomról, ugyanúgy égetni fog, mint eddig. És akkor mi marad?

A cikk az ajánló után folytatódik

Feljelentjük egymást? Például. A szabályszegők miatt akár a rendőrséget, a tűzoltóságot vagy az önkormányzat jegyzői hivatalát is fel lehet hívni. Az avarégetés tényét megállapítják, és ehhez be sem kell menni, elég hozzá egy fotó a szomszéd kertből vagy az utcáról. Jegyzőkönyvet vesznek fel. A bírság többszázezer forint is lehet, ami adók módjára behajtható, így adott esetben a fizetésből, vagy bármilyen jövedelemből levonhatják.

Bele sem merek gondolni. Pedig már Hofi is megmondta: idő van, ráér. Francia kockás papír van. Írni tud. Feljelent.

Én már beletörődtem, hogy még sokáig így marad minden, ahogy most. Füstöl a kupac, ha az istennek nem akar begyulladni, kap egy kis égésgyorsítót: használt étolajat, rosszabb esetben benzint. És nyeljük. A mérgünket meg a füstöt. Szívjuk. A levegőben szálló anyagok meg a nemtudás, hanyagság mérgét.

Amíg még van mit szívni.

Fotók: Getty Images Hungary 

Ha már kert, itt egy kisokos! 

Ezt is szeretjük