Láttad már a 65 ezer forintos családi házat? Most mutatunk 10 másikat, ugyanennyiért!
Olcsó alternatívák a házépítésre: nézd meg a képeket!

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Korábban már beszámoltunk az Owen Geiger által megtervezett, 300 dolláros, vagyis körülbelül 65 ezer forintnak megfelelő összegből kivitelezhető házról, cikkünk azonban igen nagy port kavart az olvasók körében, többen kifogásolták a ház kicsi méretét, ugyanakkor szót emeltek azzal kapcsolatban is, hogy hazánkban egy hasonló építmény létrehozása költségesebb lenne.

Utóbbi sajnos teljes mértékben igaz, célunk csupán csak annyi volt, hogy felhívjuk a figyelmet olyan alternatívákra, melyek segíthetnek a világon egyre inkább jellemzőbbé váló lakhatási problémák megoldásában, valamint a hajléktalanok, a menekültek, illetve a háborús övezetekben élők körülményein. Mindemellett a különféle takarékos megoldások érdekességet jelenthetnek azok számára is, akik fenntartható lakóhely létrehozását tűzték ki célul.

A korábban már említett 65 ezer forintos ház is egy olyan pályázat beküldött anyagainak része volt, mely előbbieket célozta meg: a $300 House' Challenge projekt keretében néhány évvel ezelőtt olyan épületek terveit várták, melyek könnyen kivitelezhetők, egyszerűen reprodukálhatók, helyi alapanyagokból is felépíthetők, fenntarthatóak, emellett nem kerülnek többe 300 dollárnál. Nézd meg a képeket az első tíz helyezettről!

Még több érdekes épület:

Nézd meg az 52 ezer forintos házat is!

Az angol Michael Buck mindössze 150 fontból épített magának házat. Nézd meg, milyen lett!

Ezt is szeretjük