3 jel, hogy vízerekre épült a lakásod: megbetegedhetsz tőle

A vízerek egészségre káros hatása régóta ismert. Így vedd észre a jeleket!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ezoterikusok szerint nem véletlen, hogy már az ősi ábrázolásokon is látni úgynevezett vesszős embereket, akik kezdetleges eszközeikkel vízerek után kutattak, mint ahogy az sem, hogy a régi időkben is felfigyeltek arra, hogy bizonyos helyeken álló házakban, illetve földeken az állatok és az emberek is megbetegednek, illetve meghalnak.

Mért veszélyesek a vízerek?

Az úgynevezett vízerek a legerősebb földsugárzást jelentik, melyet a talajban lévő vízzáró rétegek között áramló víz hoz létre. 1932-ben dr. Henrichnek, a német fizikusnak műszerrel is sikerült bemérnie a vízerek sugárzását, 1934-ben pedig Dobler Pál professzor felvételt is készített a sugárzásról.

1978-ban egérkísérletekkel bizonyították a vízerek egészségre káros hatásait, dr. Cody francia orvos pedig kutatásaival igazolta, hogy rákos betegei közül a többség megbetegedése előtt hosszú ideig vízereken feküdt.

A vízerek sugárzása a radiesztéziával foglalkozó kutatók szerint az emberi érzékszervek által nem érzékelhető, 4-7 Hz közötti frekvencián mérhető, veszélye pedig főként abban áll, hogy azonos, illetve igen közel van a test működési frekvenciájához, mely által képes azt befolyásolni, az egyes szervek energiáját csökkenteni, illetve a szervezet működését és regenerálódását lassítani.

Jelek, amik vízerekre utalnak

A vízerek jelenlétének első jele lehet, ha bármilyen, az idegrendszerrel összefüggő problémát tapasztalsz, melynek nem találod az okát. Ezek közé tartozik az ismeretlen eredetű személyiségzavar, a depresszió, a fejfájás, az álmatlanság, illetve az alvászavar.

Ha hosszú ideig tartózkodsz vízerek közelében, például az ágyad is ilyeneken helyezkedik el - éjszaka ugyanis felerősödik hatásuk -, később komolyabb belső szervi problémák is jelentkezhetnek, úgymint hormonális problémák, vérnyomásgondok, szív- és érrendszeri panaszok, valamint daganatos megbetegedések.

Rákkeltő anyagok a lakásban

Nézegess képeket!

Elolvasom

A vízerekre utaló jelek előbbi két csoportján kívül az élőlények viselkedése is gyanús lehet, vannak ugyanis növények, illetve állatok, melyek jelzik a vízerek jelenlétét. Ilyenek például a macskák, akik kifejezetten szeretnek vízerek közelében tartózkodni, illetve a gólyák, melyek csak olyan házra raknak fészket, mely alatt nincs vízér.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A hangyák és a méhek továbbá kifejezetten kedvelik a vízereket, ellentétben a filodendronnal vagy épp a fikusszal, mely vízerek fölött elhelyezve gyanúsan hamar betegszik meg, és hullatja le leveleit. Ha azonban biztosra szeretnél menni, érdemes a lakást radiesztéziai szakember segítségével beméretni, majd azt két-három évente megismételni, ugyanis a vízerek nemcsak eltűnhetnek, de akár újak is megjelenhetnek.

Te hiszel a vízerek káros hatásaiban?

Ezt is szeretjük