Nézd, hogy dajkálja a nagy kutya a kiscsibét – Ennél aranyosabb nincs

A tyúkokat sokan még mindig afféle haszonállatnak tekintik, akiknek nincs más dolga ezen a földön, mint hogy élelemmel lássanak el minket, embereket. Valójában azonban ők is ugyanolyan érző lények, mint a házi kedvencként tartott kutya vagy cica. És hogy korántsem tyúkeszűek, arra egyebek közt a Bristoli Egyetem állatjóléttel foglalkozó professzora, Christine Nicol is rávilágított húsz éven át tartó kutatása révén.

A jellemzően tojásukért-húsukért tartott madarak kifinomult érzékeléssel rendelkeznek, következtetéseket vonnak le, előre terveznek, és bizonyos szintű matematikai-logikai gondolkodás is megfigyelhető náluk. Mint Nicol Az intelligens tyúk című tanulmányában írja, különbséget tesznek mennyiségek között egytől ötig, és tudják, hogy ha A nagyobb, mint B, és B nagyobb, mint C, akkor A nagyobb C-nél is. Tisztában vannak azzal is, hogy ha egy objektum kikerül a látóterükből, attól az még továbbra is létezik. Sőt, képesek tájékozódni a Nap szerint, annak magasságát és pozícióját számításba véve – hogy csak néhány példát ragadjunk ki.

Nem meglepő, hogy egyre többen vannak, akik elutasítják az állatok bárminemű felhasználást, és a hagyományos kutya–macska felállás helyett más jószágokkal is megosztják otthonukat – mint például Bonifert Anna, a Vegán Állatvédelem alapítója és aktivistája, aki egyebek mellett két csirkelányt és egy pillanatnyilag még ismeretlen nemű kiscsibét is nevel. Róluk mesél most a Femina olvasóinak.

Kőbányai Lotti

2015 őszén, egy szombat este különös hívás futott be az Állatmentő Sereghez (ahol három éve cica-ideiglenesbefogadó vagyok): egy tyúk besétált egy X. kerületi társasház kertjébe. A gyerekek játszottak vele egy kicsit, aztán a szülők hívták az állatmentőket – és nagyon jól tették. Pár órán belül ott voltam érte. Még növendékcsirke volt, kedves, barátságos, és nem félt semmitől. Örömmel ült a vállunkon, odabújt a kutyámhoz, mindig ott akart lenni, ahol mi. Nevelhettem volna belőle szobatyúkot, mert bár ők szobatisztaságot nem tudnak tanulni, lehet pelust csináltatni, vagy a tengerentúlról rendelni, és akkor végül is nem gond a sok kaki. De szerettem volna, hogy amennyire csak lehet, természetes élete legyen. Körülbelül egy hónapig ő volt az egyedüli csibénk, ezért többnyire bent lakott velünk, hogy ne legyen egyedül. Viszont szerettem volna neki társat, hogy ne fosszam meg a szabadságtól, amit a kinti lét jelent. Így lett Kitti.

Kitti „közlegény” megmentése

Kittit egy baromfiudvarból hozta el egy barátnőm. Bár szép fekete dísztyúk ő, ettől még tojni tartották volna, és pár éven belül a levesbe vagy a serpenyőbe került volna, ahogy annyi társa is. Fél év körüli volt, amikor hozzánk került, és mivel ő sohasem lakott bent, nem olyan kézhez szokott, mint Lotti. A lányok egy napon belül megbarátkoztak, és most már elválaszthatatlan társai egymásnak. Lotti a főnök, ez egyértelmű. Nagyobb, ő volt itt előbb, és azt hiszem, személyiségéből adódóan is inkább termett vezetésre, mint követésre. Kitti pedig tökéletes kis „közlegény” Lotti mellett.

Csajos programok

Reggelente Lotti hangosan kotkodácsol, de ha kikiabálok neki, abbahagyja. Amikor észleli, hogy felkeltünk, és nyílik az ajtó, már rohan is, hogy bejöhessen egy picit együtt lenni. Kitti követi. Egy-egy órát töltenek bent, főleg a tükör érdekli őket, és várják a napraforgómagot vagy a kukoricát, amit néha kikunyerálnak maguknak. Lotti rendkívül szuggesztíven tud nézni… Utána kitessékelem őket, és estig kapirgálnak, porfürdőznek, csipegetnek a kertben. Sötétedéskor feltipegnek a teraszra, ott felröppennek egy asztalra – mint legmagasabb pontra –, és szépen elalszanak. Ha itthon vagyok, és kimegyek a kertbe, odafutnak hozzám, és jönnek utánam. Különösen Lotti. Ha leülök, ők is leülnek mellém. Nem jönnek fel az ölembe, és nem szeretik, ha hozzájuk nyúlok, de szeretnek a közelemben pihengetni. A simogatás nekik anatómiailag nem olyan jó érzés, mert a toll egész más, mint a szőr. Egymáshoz úgy kedvesek, hogy jó szorosan egymáshoz bújnak, és együtt pihennek.

Érdekes, hogy Lottit mennyire érdeklik más állatok! A kiscicákhoz rendszeresen bejön, próbál velük kommunikálni. Ha éppen a ketrecben vannak, akkor ott téblábol körülöttük, és nézegeti őket, mint egy kis tudós, aki olyasmivel találkozik, amit még nem tud hova tenni.

Sok vendégünk van mostanában, akik az állatokhoz jönnek, meg hozzám – meglepő, hogy az emberek alapvetően félnek a tyúkoktól, mert azoknak nagy csőrük van, és bizony tudnának nagyot csípni, ha akarnának. De Lotti még soha életében nem csípett meg senki emberfiát vagy -lányát. Kittivel előfordult, hogy megijedt egy hirtelen felé nyúló kéztől, és belecsípett, de ez egyáltalán nem fáj. Pár hónapja egy haverom volt nálunk a két kutyájával, akik picit megkergették Lotti és Kittit. Lotti odarohant hozzám, és abban a pillanatban, ahogy leguggoltam, az ölembe ugrott! Tudta, hogy megvédem. Annyira megható volt!

Mi a baj a tojással? Például ez

Sajnos a tyúkok tojnak. Majdnem minden nap. Az emberek tenyésztették ilyenné őket. A tojás – ha nincs kakas a közelben – egy meg nem termékenyített petesejt, vagyis lényegében a tyúkok menstruációja, ami kénytelen távozni a szervezetből. Előző tyúkomat, Matildát tojócsőgyulladás miatt vesztettük el négyévesen. Három-négy év alatt a tojócsatorna elhasználódik, megreped, a tyúkok pedig fájdalmas halált halnak pár évesen – ez történik szinte minden olyan baromfiudvarban, amelynek a gazdája büszkén állítja, hogy nem vág le senkit. Ezért legszívesebben ivartalanítanám őket, de erre egyelőre nincs mód. Van egy peteérést gátló implantátum, amit görényeknek szoktak adni – ezt megkapták áprilisban, de sajnos csak két hónapig tartott a hatása, és mivel nagyon drága, nem tudom kéthavonta újra betetetni nekik. Így hát most tojnak.

Vegánok vagyunk, nem fogyasztunk állati eredetű élelmiszert, így tojást sem. Viszont mindennap megfőzöm a tojásokat, és feltörve átadom Lottinak és Kittinek, akik boldogan megeszik. Külföldi vegán menhelyeken is így tesznek. Fontos, hogy az a sok kalcium, vas, fehérje, amit elveszítenek a peteérleléssel – tojásgyártással –, visszakerüljön a szervezetükbe.

Csibusz a kukából

Május elején egy csapat ovis gyerek arra lett figyelmes, hogy „csipog a kuka”. Valaki egy nejlonzacskóba tett és a kukába dobott egy alig egy-két hetes kiscsibét. Az ovisok segítségével hamar elkerült egy vegán állatvédő barátunkhoz, majd tőle hozzánk. A Csibusz nevet kapta, még nem tudjuk, hogy kakas lesz-e, vagy tyúk. Egyelőre bent lakik velünk, mert a csirketársadalom sajnos picit olyan, mint a katonaság: az újoncokkal nem bánnak kesztyűs kézzel. Lotti és Kitti komoly kárt tudna tenni a picurkában, ha hagynám, így csak felügyelettel vannak együtt. Csibusz nagyon bátor, bújós és elbűvölő. Éjszaka, és amikor nem vagyok itthon, egy ketrecben van, amit utál, de amíg ilyen pici, sajnos muszáj, hogy biztonságban legyen. Viszont mindennap több órán keresztül kint csipeget a kertben, és nagyon vagányan feltalálja magát.

Imádja nagy kutyámat, Matyit, legjobban hozzá bújva szeret aludni. Vagy felmászik a nyakamba, és a vállamon alszik el, álmában halkan csipogva. Ha úgy teszem be a ketrecbe éjjel, hogy előtte már elaludt a vállamon, akkor nincs „hiszti”. Ha még ébren teszem be, akkor hosszú percekig harsányan tiltakozik. Nem lehet sokkal több, mint hat-nyolc hetes, de már felröppen a kanapéra, és biztonsággal repül le akár egy asztalról is. A kertben rohan, ha hívom, és kezdem megismerni a különböző csipogásait: másképp csipog, ha éhes, másképp, ha fáradt már, és másképp, ha megijedt. Történetünk még csak most kezdődik. Ő lesz az első kiscsibe, aki nálunk nő majd fel, maximálisan emberhez szokva. Kíváncsian várom, milyen lesz!

Fotók:
Csíkos István, www.csikosistvan.com
Bonifert Anna

• csirke
• vega
• háziállat
• kutya
• macska
• tojás
• Lélekprojekt