Egyetlen egyszerű érv, ami az óraátállítás mellett szól – Németh Lilla írása

Ezen egyszerű okból örülök a mostani óraátállításnak.

Ma elérkezett a napja, hogy ismét egy órával előbbre állítsuk az időt, hogy áttérjünk a nyári időszámításra, amely március hónap utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart.

Akár bosszantó is lehetne a tény, hogy ennyivel kevesebbet aludhattunk az éjjel, mégis pozitívként értékelem a változtatást, és ennek egy nagyon egyszerű oka van.

Persze nem a rövidebb pihenésnek örülök, hanem annak, amit az áttérés a gyakorlatban jelent, vagyis hogy tovább lesz világos. Egy sokkal barátságosabb időszak veszi kezdetét, hiszen a világ nem borul komor sötétségbe olyan hamar, mint télen, ami sokat dobhat a közérzeten, és ahogy haladunk előre a naptárban, remélhetőleg egyre melegedik az idő is.

A nap "meghosszabbodása" miatt úgy érzi az ember, hogy a lehetőségek kinyílnak előtte, mintha ajándékba kapna még egy kis időt, amit a kedve szerint eltölthet. A több napsütésnek, és egy kicsit a madarak csiripelésének is köszönhetően tavasztól mind szívesebben mozdulunk ki a szabadba, és még a sportolásra is könnyebben rászánhatjuk magunkat.

De elvileg az óraátállítás az energiafelhasználás, illetve a környezetünk szempontjából sem mindegy. Ha ugyanis több ideig van világos, akkor az embereknek kevesebbet kell világítani, vagyis ha minden igaz, még spórolunk is vele.

Ezt is szeretjük