Mi az a rekreációs sütisütés?

Kovács Gabriella írása

Én már megtaláltam, hogy mi kapcsol ki teljesen a fárasztó napok után. És te?

Rekreációs süteménysütés - mi a csuda lehet ez? - kérdezheted magadban, és joggal, hiszen ilyen kifejezés nem szerepel egyetlen szótárban sem. Elárulom a választ, ha szabad a gazda: így hívom én "szaknyelven", amikor pihenésképpen sütök süteményt.

Furcsállhatod mindezt, ha te inkább nyűgként értelmezed a tevékenységet, mint kikapcsolódásként. Azzal sincs semmi baj, hiszen nem vagyunk egyformák. Velem azonban az a helyzet, hogy attól a pillanattól kezdve, ahogy leveszem a szekrény felső polcáról a fénylő üvegtálat, feltöröm a vibráló sárgájú tojásokat, és némi cukrot adagolok hozzá, szinte szó szerint úgy érzem, mintha vasalódeszkán egyengetnék ki az egész nap meggyűrődött idegeimet.

Minden a BKV körül kezdődik. A metróállomás felé, a járművön vagy leszállván róla - a lényeg, hogy a munkából hazafelé menet gyakran elgondolkodom, mi és mennyi is rejtőzik a konyhaszekrény mélyén, van-e elég liszt, cukor meg tojás és tej a hűtőben, na meg sütőpor persze - mert ha nincs, hát mindenképpen be kell szereznem a közeli boltban őket, mielőtt felfelé venném az irányt.

A tömegközlekedési eszközön lefolytatott mentális leltár persze nem ok nélkül történik. Jól sejted, ha úgy sejted, a rejtélyesen összefüggő alapanyagok bonyolult kémiai folyamatoknak meg némi hőnek alávetve illatos süteményt eredményeznek.

A tésztát készítvén egészen megszűnik a külvilág. Méricskélem, kanalazom, kevergetem az összetevőket, közben már nem is emlékszem, napközben min stresszeltem, csak morfondírozom, hogyan díszítsem majd a sütiket - apropó, díszítés: az a legjobb rész, kiváltképp, ha cupcake-et készítek, és a szépen kanyarított krémet még színes dekorcukorral is megszórom -, vagy hogy milyen jól fog esni pár darab egy forró teával, illetve akiket megkínálok vele, bizonyára örülnek majd a finomságnak. Sok-sok pozitívum egyetlen adag sütinek köszönhetően, de mind közül a legnagyobb, hogy a sütés kikapcsol.

Mindenkinek kellene egy ilyen. Egy tevékenység, aminek hatására varázsütésre elszáll a napi stressz. Szívből javaslom, hogy keresd meg te is, téged mi pihentet így! Ha megvan, gazdag ember vagy: bármilyen fáradt is leszel, kezedben lesz az egyik legnagyobb kincs, a nyugalom.

Ezt is szeretjük