3 nap, amire fel kell készülnöd! Nem lehet elég korán elkezdeni

Marton Adrienn írása

Van, aki egész évben erre vár, mint például én is.

Amióta az eszemet tudom, a karácsony a kedvenc ünnepem. Tavaly, amikor december 26-án este azon gondolkodtam, hogy máris vége annak a három napnak, amit egész évben vártam, belém hasított a felismerés, hogy én valójában nem is magáért az ünnepért vagyok oda, hanem inkább a készülődésért, ami megelőzi.

Decemberben 24 éves leszek, de még mindig úgy rajongok a karácsonyért, mint húsz évvel ezelőtt, ha nem jobban. Engem nem idegesít, hogy már novemberben tele van minden kivilágított kirakatokkal, és a plázák hangszóróiból karácsonyi dalok hallatszódnak. Sőt, kifejezetten szeretem, és örülök, hogy ennyivel is tovább éghetek karácsonyi lázban.

Ha meghallom a karácsony szót, a színes, meleg fények, a fenyőillat, a gömbdíszek, a Reszkessetek, betörők! és a kólás kamion jut eszembe: nagyjából ennyi kell ahhoz, hogy hangulatba kerüljek. Persze egy kis hó sem ártana, de azért nélküle sem rossz: kárpótol a mézeskalácsfűszer illata, a forró csoki, a kéményekből felszálló füst semmivel sem összehasonlítható aromája, és leköt az, hogy kitaláljam, kinek mit teszek majd idén a fa alá.

Ez a másik nagy előnye annak, ha már novemberben elkezdődik a karácsony - így van idő kigondolni és beszerezni a tökéletes ajándékot mindenkinek, és, bár amint kézhez kapom, vaslábakon kezd járni az idő december 24-ig, de legalább semmi nem marad az utolsó pillanatra.

Ahelyett, hogy bosszankodnál a karácsonyi dekorációk túl korai megjelenése miatt, inkább add át magad a meghittségnek, és használj ki minden egyes pillanatot, ami még hátra van az új évig, hiszen ahogyan Andy Williams is énekli: ez az év legcsodálatosabb időszaka.

Ezt is szeretjük