Ezért nem akarok olimpiát Budapesten
A szívem a budapesti ötkarikás játékok felé húz, az eszem viszont azt mondja: még ne!

Ez is érdekelhet

Beszállás! Nemsokára indul a Mikulás Expressz, siess, mert lemaradsz! (x)

Családi wellness-pihenés Sümegen: ha egy kicsit másra, többre vágysz (x)

Elkezdődött a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál (x)

A tökéletes gyerekszoba titkai - Így még a tanulás is jobban megy majd! (x)

Őszi stílustippek személyre szabva - Hogy idén ősszel Te diktáld a trendet! (x)

beauty and style

Palást, korona, fényűző aranypompa: 2019-ben ezeket az esküvői ruhákat fogjuk imádni »

Ha ezt iszod, ragyogni fog a bőröd: trópusi vitaminbomba borús, őszi napokra »

Christy Turlington Photoshop nélkül: a 49 éves modell gyönyörűbb, mint 20 éve »

retikül.hu
Top olvasott cikkek
bmi kalkulátor
nem

A te BMI-d:

Alultápláltságot jelent. Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat!

A testsúlyod ideális, törekedj a mostani alkatod megőrzésére.

Fokozottan vagy kitéve az infarktusnak és más betegségeknek. Csökkentened kell a testsúlyodat!

Veszélyeztetett kategóriába tartozol, mielőbb fogyókúrába kell kezdened!

Az egészséged közvetlen veszélyben van. Azonnal orvos által felügyelt diétába kell kezdened!

számolújraszámol

Először is szögezzük le: imádom a sportokat, az olimpiát, szeretem nézni az izgalmas közvetítéseket, és szurkolni a hazai sportolóknak, akik Magyarország dicsőségéért küzdenek négyévente az ötkarikás játékokon. De amikor a kormány bejelentette, hogy a 2024-es olimpiai játékok megrendezéséért Párizs és Los Angeles mellett Budapest is versenybe száll, elszomorodtam, mert úgy érzem, hogy ennek még nem jött el az ideje.

Pedig az én is szívemet is megdobogtatja a gondolat, hogy a világ más nagyvárosai után végre Budapesten is megrendezzék a sportvilág legrangosabb nemzetközi eseménysorozatát. Nagyszerű érzés belegondolni, hogy végre itthon szurkolhatunk a tehetségesebbnél tehetségesebb sportolóinknak, akiknek minden bizonnyal óriási érzelmi és fizikai többletet jelentene, hogy végre nem külföldön, hanem hazai pályán tehetik próbára felkészültségüket.

Sosem felejtem el, hogy már az is mekkora élményt jelentett számomra, amikor az újkori olimpiákon készült két legemlékezetesebb dokumentumfilmet néztem végig. Az elsőt Leni Riefenstahl készítette az 1936-os berlini olimpiáról, a kétrészes és maratoni hosszúságú, közel négyórás alkotás pedig nemcsak történelmi, hanem technikai szempontból is lenyűgöző teljesítmény, és ugyanez elmondható a legendás japán rendező, Icsikava Kon az 1964-es tokiói olimpián forgatott varázslatos háromórás sportfilmjéről is.

Ha 2024-ben Budapesten rendeznék meg a nyári olimpiai és paralimpiai játékokat, támogatnám, hogy egy tehetséges és kellőképpen vakmerő rendező szintén megörökítse hazánk 21. századi történelmének ünnepi és felejthetetlen pillanatát. Ott lennék a stadionokban, hogy buzdítsam a versenyzőket, együtt ünnepelnék és sírnék a többi szurkolóval, miközben a versenyek minden felfokozott pillanatát lélegzetvisszafojtva élem át. De ebben a fontos kérdésben nem a szívnek, hanem a józan észnek kellene döntenie.

Elég csak megnéznünk például a 2004-es athéni vagy a tavalyi riói olimpia után maradt romokról készült szomorú felvételeket, hogy belássuk, azt a rengeteg pénzt, amit az infrastruktúra fejlesztésére, a stadionok építésére és az egyéb járulékos teendők megvalósítására fordítana az ország, el lehetne költeni olyan területeken is, ahol sokkal égetőbb szükség volna az anyagi támogatásra. Az oktatás, az egészségügy, a hajléktalankérdés, a nyugdíjrendszer, a zsákfalvak vagy a kultúra finanszírozása - ez csak néhány olyan példa, ahol véleményem szerint igazán elszomorító a helyzet, és szükség volna a felzárkózást segítő támogatásra.

Ambivalensek tehát az érzéseim ezzel az egész olimpiai mizériával kapcsolatban. A szívem a budapesti ötkarikás játékok felé húz, az eszem viszont azt mondja: még ne! A hangsúly pedig a még szócskán van. Bízom benne ugyanis, hogy Magyarország az elkövetkező évtizedek során egyszer otthont ad majd az olimpiai játékoknak, ha tényleg megengedhetjük maguknak ezt az óriási projektet, én pedig még életben leszek, és ha idősen is, de ott ülhetek majd a nézők között.

Ezt is szeretjük