Ahol önmagad lehetsz, és még tisztelnek is érte

Van egy közösség Budapesten, ahol szeretettel várják azokat, akik bármilyen oknál fogva kilógnak a sorból. Atlasz Sportegyesületnek hívják, és az LMBTQ - leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer - férfiak és nők sportolását hivatott támogatni egy olyan környezetben, ahol azoknak nem kell eltitkolniuk másságukat.

Az Atlaszban voltaképpen egyszerűen csak természetesnek veszik azt, ami egyébként is természetes, miközben szervezett keretet biztosítanak az amatőr és profi sportolásra. Persze bárki más is részt vehet az edzéseiken és a rendezvényeiken - a sport szeretete mellett egymás elfogadása és segítése köti össze a tagokat és az érdeklődőket. A futó szakosztály vezetője, Hegedüs J. Csaba nemcsak az egyesület életébe engedett betekintést, hanem mesélt arról az útról is, amit magánemberként és sportolóként megtett.

A franciák büszkék, hogy melegolimpiát rendezhetnek

Az, aki identitás tekintetében megfelel az átlagnak, nemigen gondol bele, hogy egy LMBTQ embernek nem feltétlenül sima ügy elmenni egy uszodába, egy edzőterembe vagy egy sportpályára - ezért hozták létre a külföldi gyakorlatból ihletet merítve az Atlaszt még 2004-ben. Csaba szerint mindenkinek megvan a maga története, ő azonban szívesebben említ pozitív példákat.

Így tavaly a francia fővárosban tartott Tournoi International de Paris - röviden: TIP - LMBTQ versenyen - amelyen körülbelül 2500-an vettek részt - Catherine Baratti-Elbaz polgármester asszony örömét fejezte ki, hogy az ő kerületük adhatott otthont a rendezvénynek, és a díjakat is ő nyújtotta át.

Még Thierry Braillard sportminiszter is tiszteletét tette, holott éppen aznap volt a Roland Garros, azaz a French Openként is ismert párizsi salakpályás Grand Slam teniszbajnokság döntője - Braillard pedig köztudottan teniszfan. A franciák egyébként büszkék arra, hogy a 2018-as Gay Gamesnek - amit a nép ajka csak melegolimpiaként emleget - szintén Párizs lesz a házigazdája.

Csaba Németországban is hasonló nyitottságot tapasztalt: a 2013-as frankfurti Mikulás-versenyen jelen volt a polgármester és több más városatya. A rendezők egyébként Magyarországot valamennyire Kelet-Európához sorolják, legalábbis elfogadás és elfogadottság szempontjából, no meg persze tisztában vannak az itteni pénzügyi lehetőségekkel is, ezért - mintegy ösztönzésképpen - a tőlünk érkező versenyzőknek nem kell fizetniük a regisztrációért, a szállásért, a helyközi bérletért vagy a bulijegyekért.

Nem mellékesen a párizsiak is nagyjából 80 eurós kedvezményt biztosítottak számukra.

Keletebbre nehezebb

Csaba Marosvásárhelyen látta meg a napvilágot, és ott is élt négy évvel ezelőttig. Mint mondja, arrafelé sokkal inkább "ortodox" módon viszonyulnak az emberek - nemzetiségtől függetlenül - a mássághoz. Máig emlékszik, hogy meglepődött, amikor egy régebbi budapesti látogatása során két férfit látott kézen fogva leszállni a villamosról, a többi utasnak pedig szeme sem rebbent. Ugyanezért Vásárhelyen kis túlzással kövezés jár. Alig várta, hogy szabaduljon a szülővárosából.

Mostanra a szüleinek is elmondta, hogy mi a helyzet nála - édesanyja valahol már tudta is ezt. Neki egyébként az elfogadásban egy ismerőse története is segített: az illető hölgynek lényegében senkije sincs, amióta elveszítette a lányát - azt mondja, lenne inkább bármilyen, csak itt lenne. Az édesapával való beszélgetés pedig bizonyos mennyiségű alkohol mellett egy felépített érvrendszert is igényelt Csaba részéről, például abban a kérdésben, hogy a másság természetes vagy természetellenes-e.

Hiszen nem kevesen az utóbbi állásponton vannak, és idővel akár maguk az érintettek is hajlamosak lehetnek azt hinni, hogy valami nincs rendben velük - még ha racionálisan tudják is, hogy dehogynem.

A "bénaság" sem ciki

Már gyerekként energiabomba volt - nem is érti, a szülei miért nem adták be annak idején sportolni valahová. Középiskolásként már eljárt az edzőterembe, újdonsült budapesti lakosként vett részt az Atlasz egyik nyílt sportnapján, ami meghatározó élmény volt számára, olyannyira, hogy rögtön csatlakozott is az egyesülethez. Eleinte úszott, majd kiderült, hogy jól fut - egy, a sportágban nagyon eredményes unokatestvére példáját követve "mászott bele a futócipőbe" -, így három éve felkérték a futó szakosztály létrehozására és vezetésére, amit el is vállalt, miközben rendszeresen indul különféle megmérettetéseken.

Évről évre van mire büszkének lennie, például az idei margitszigeti EU-s futás útvonalát 3:47 másodperces átlaggal teljesítette, egy prágai nemzetközi versenyen pedig 19 perc alatt tett meg 5 kilométert.

Nem számít az irányultság

A szakosztály pedig stabilan működik, sőt, a tervek szerint jövőre a fallabda es talán tollas szakosztállyal együtt szerveznek majd egy LMBTQ versenyt Budapesten BANG néven. Addig is a bővítés a cél. Ahogy Csaba mondja, általában az első alkalomra szánják rá magukat nehezebben az emberek, holott - ahogy aztán meg is tapasztalják - nincs mitől tartani. Mindenki a maga szintjén futhat, sok pihenő közbeiktatásával. Azt pedig, aki fel meri vállalni vélt vagy valós bénaságát, egyenesen tisztelik, már csak azért is, mert nekik maguknak számtalanszor volt és van is alkalmuk megélni az el nem fogadottságot. Szeretettel várnak fiúkat és lányokat egyaránt, irányultságra való tekintet nélkül!

Fotó: Catherine Baratti-Elbaz, Thierry Braillard - www.rtl.fr

• sport
• leszbikus
• meleg
• elfogadás
• Lélekprojekt