Abrakadabra...

Várod, hogy történjen valami, bármi, ami kizökkent. Elrabol a mostból, megragadja a kezed és megmutatja, hogy amit magad körül látsz, csak unalmas, idegesítő délibáb - pont úgy, ahogyan remélted.

Vársz valamire, amibe bele lehet kapaszkodni, és megkönnyebbülten röhögve lehet rá hivatkozni: látod, a körülmények és az ember által teremtett feltételek nem valósak.

Szeretnéd, ha a világ egyszer csak megint könnyűvé válna, nem azért, mert szerelmes vagy, nem azért, mert okod van rá, és függetlenül attól, hogy megérdemled-e. Csak úgy. De nehéz a szürke szmogban, az ordító közönyben elhinni, hogy más is van, nemcsak az, ami körülvesz.

A remény, hogy a varázslat része a mindennapoknak, és nem egyenlő a szemfényvesztéssel, még jóval a gyermekkor elmúltával is ott pislákol. Nem illúziókeltés és nem hazugság, sőt, ami azt illeti, bizonyos szempontból sokkal hétköznapibb, mint a hétfő vagy a kedd.

Van, aki beleun a keresésbe, nem találja, és idővel elhiszi: nem is létezik. Elfogadja, hogy a fásultság és a fakó hétköznapok olyan létező dolgok, melyeknek nincs alternatívájuk. Nincs más választás, mint túlélni fájdalmas valóságukat. Várni a fizetésnapot, a nyári szabadságot vagy bármit, amit a jövő tartogathat a megvásárolható, lefényképezhető és dobozba zárható dolgok közül.

És van, aki más utat választ: hisz a varázslatban. Hogy meglelje, keres egy dalt, egy helyszínt vagy egy szál cigarettát egy pohár borral. Valamit, ami megkönnyíti, hogy rábukkanjon az abrakadabrára, és küzdeni tudjon a pusztuló világ ellen. Mert időről időre vágyik arra az egyetlen pillanatra, amibe beleborzong, ami olyan, mintha féregjáratba keveredve átcsusszanna egy párhuzamos dimenzióba. Ahol ott van a mágia, és megvan a varázslat is, amit keresett.

De megtalálásához nincs tökéletes recept, és nincs egyetlen mesteri terv sem, ami segít, hogy rábukkanj. Vagy tudsz varázsolni, vagy nem. Ennyi az egész.

• boldogság
• varázslat
• Lélekprojekt