Igenis létezik nagyon rossz ajándék: ez a legfőbb ismérve a pszichológusok szerint
Mi az, ami általában a legnagyobb csalódást okozza a megajándékozottnak?
Bár a karácsonyi időszak a hit szempontjából és attól függetlenül is igazán mély jelentéstartalommal bír, talán nincs még egy olyan ünnep, mely ennyire összefonódott volna az ajándékozás hagyományával, annak minden szépségével és terhével együtt.
Annak ellenére, hogy sokan stresszforrásként élik meg, az ajándékozás egyidős az emberi civilizációval, alapvető feladata pedig mindig is a kapcsolatok és kötelékek erősítése volt. Amellett, hogy a legalapvetőbb szeretetnyelvek közé tartozik, így egyes emberek életében kiemelt szereppel bír, örömérzetet okoz, és fokozza a szerotonin, a dopamin és az oxitocin termelődését a szervezetben.
Rossz ajándék karácsonyra
Az ajándék lehet szinte bármi, egy szál vadvirág, egy kézzel írt levél, egy szép idézet, és bár materiális, nem az anyagi oldala fontos, hanem az a tudat az ajándékozott számára, hogy gondoltak rá, időt és energiát fordítottak arra, hogy örömet okozzanak neki, fontosnak érezze magát. Ha pedig még azt is magában foglalja, hogy igazán látják és ismerik, hiszen olyasmit kap, amire szíve mélyén vágyik, az életre szóló emléket és erőteljes lelki feltöltődést jelenthet. Az ellenkezője is igaz azonban, ha egy ünnepi meglepetésről lerí, hogy nem szívből adták, csak muszájból, a csalódottság és az értéktelenség érzése is komoly nyomot hagyhat.
A rossz ajándék kizárólag az ajándékozóról szól
Nem mindenki jó az ajándékozásban, van, akinek kevésbé van érzéke hozzá, van, akinek igazi gyötrődést jelent, és van, aki csak le akarja tudni, legyen az ok az idő vagy épp a pozitív minták és tapasztalatok hiánya. Ha azonban fontos az a személy, akinek az ajándékot szánják, érdemes fejlődni, és odafigyelni arra, mit szeret, mire vágyhat, a jó ajándék ismérve ugyanis, hogy az ajándékozottról szól, míg a pszichológusok szerint a rossz ajándék alapvető eleme, hogy az ajándékozóról szól, az ő egója veszi át az irányítást. Minden helyzet és minden ember más, így általános irányelvet ezenkívül nehéz lenne mondani, a következő ajándéktípusoktól azonban érdemes óvakodni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A személytelen ajándék
Az ajándéknak érdemes tehát mindig a megajándékozottról szólnia, aki lehet, hogy örül egy karácsonyi zokninak is, vagy a praktikum és gyakorlatiasság híveként akár a konyhai alkalmatosságoknak, míg másnál ezekkel nagyon mellé is lehet lőni. Akkor is érdemes puhatolózni, ha valaki kevéssé ismeri a másikat, akár csak egy munkahelyi ajándékozás esetében, a szándék meglátszik akkor is, ha nem sikerül teljes mértékben eltalálni azt, amire az illető vágyna.
Közeli ismerős, barát, családtag esetében rosszuleshet az ajándékozottnak, ha messziről látszik, hogy az ajándék esetében megspórolták a ráfordított időt és energiát, az utolsó pillanatban vettek csak valami alibimeglepetést, például illatgyertyát, tusfürdőcsomagot. Ha semmi sem jut az ajándékozó eszébe, az sem ördögtől való dolog, ha arra kéri a másikat, adjon néhány ötletet, persze csak akkor, ha tudja, a fogadó fél nem szereti ennél is jobban a meglepetés erejét.
Lejárt, leértékelt ajándék
Bármilyen furcsának tűnhet, felmérések szerint is nagyon sokan kapnak ajándékként lejárt szavatosságú, leértékelt vagy épp láthatóan sérült terméket, olyan tárgyat, melyet az ajándékozó unt meg, de még szebb, ha egy, az ajándékozott által korábban adott ajándék ér vissza hozzá. A leértékelt ajándék talán némiképp kivételt jelent, különösen, ha az ajándékozott tisztában van vele, hogy a szándék maga nagyon is kedves volt, és a szűk költségvetés ellenére is szerettek volna valami szépet adni neki. Minden az adott személytől és a körülményektől függ.
Kellemetlen és kifejezetten sértő ajándékok
Az ízlést nem mindig könnyű eltalálni, legyen szó akár a lakberendezésről, akár az öltözködésről, az ilyen jellegű ajándékokkal így gyakran célt tévesztenek az ajándékozók, amivel nincs semmi baj, de jobb nem elvárni, hogy az adott dolgot a lakás kiemelt pontjára tegyék a megajándékozottak, vagy épp mindig azt vegyék fel, ha az ajándékozóval találkoznak.
A mellényúlásoknál súlyosabb kategória a kifejezetten sértő és offenzív ajándék, akárcsak egy nevelő szándékkal adott, valamely hiányosságra kiélezett önsegítő könyv, egy szakácskönyv annak, aki kifejezetten nem szeretne főzni, egy-egy célzással felérő fogyókúráskönyv vagy fitneszeszköz, illetve az olyan ajándék, melyet az ajándékozó valójában magának szánt, vagy akár az anyós vagy após a saját gyerekének annak házastársa helyett.
Idetartozhatnak a túl intim vagy szexista ajándékok, a viccesnek szánt, de valójában durva meglepetések, illetve az illető személyiségétől, korától vagy bármilyen tulajdonságától ismerten távol álló dolgok. Szintén nem túl célszerű hitbeli vagy épp politikai kérdésekben ajándéknak szánva téríteni, kivételt jelent persze minden esetben az, ha az ajándékozó tudja, hogy az ajándékozott valamit kifejezetten szeretne megkapni.
Túl nagy felelősséggel járó ajándékok
Nem érdemes a megajándékozottal való megbeszélés nélkül olyan meglepetést adni, mely komoly felelősséget jelent, ilyen lehet akár egy olyan ajándék, mely további fizetnivalót igényel, de nagyon fontos megemlíteni a háziállatok kérdését is. Egy kutya vagy macska több mint egy évtizedes felelősséget jelent, és csak komoly mérlegelés és előkészület után érdemes rálépni a gazdivá válás útjára, nem véletlen, hogy az állatvédő szervezetek is óva intenek a házi kedvencek ajándékozásától, mint ahogy az sem, hogy karácsony után rengetegen kerülnek az utcára.
Mit ne adj a gyerekeknek?
A gyerekeknek szánt ajándékok kérdése különösen kényes lehet, még családon belül is, könnyen lehet ugyanis, hogy az ajándékozó olyan dolgot vesz a legnagyobb jó szándékkal, mely nem illeszkedik a szülők nevelési elveihez, sokan vannak például, akik a természetes játékokat részesítik előnyben, illetve, akik nem akarják túl sok tárggyal elhalmozni a kicsiket.
Hangos, zenélő játékot sem mindenki ad szívesen a gyerekek kezébe, ami ugyanígy igaz a gyerekeknek szánt sminkeszközökre, a különféle videójátékokra, telefonokra, tabletre és más digitális eszközökre. A gyerekeknek mindenképp meglepetés lesz az ajándék, ezért ebben az esetben lehet, hogy érdemesebb a szülőkkel előre megbeszélni a dolgot.
5 perces cukrozott dió és sütőtökdzsem: 8 gasztroajándék, amit pár hozzávalóból elkészíthetsz
Ezek az egyszerűen elkészíthető finomságok gasztroajándéknak is ideálisak karácsonyra.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!
- ajándék
- karácsonyi ajándék