Így ünnepeltek a 20. században

Hogy mi az a különleges erő, ami körüllengi a karácsonyt? Talán sosem tudjuk meg. Az viszont szinte biztos, hogy karácsonykor egy kicsit mindenki jobb, mint hétköznap. Mint az alábbi igaz történetek bizonyítják, szegénységben, háborúban, emberhez méltatlan körülmények között is.

1914, első világháború, nyugati front

1914 karácsonyának első napján az egymás ellen harcoló csapatok katonái - elhagyva a lövészárok nyújtotta biztonságot - fegyvertelenül közeledtek egymás felé.

A két szemben lévő lövészárok között, lényegében a frontvonalon tulajdonképpen fegyverszünetet kötöttek az ünnepek idejére - ami persze nem az ő kompetenciájuk volt, ez azonban a legkevésbé sem érdekelte őket. Megajándékozták egymást, többek között a fronton rendkívüli értékkel bíró cigarettával is.

Egyik oldal felettesei sem fogadták kitörő lelkesedéssel ezt a fajta közeledést. Ám tehetetlenek voltak: a különböző nációjú katonák elvegyültek egymással, így a vezetőknek a saját embereiket is fel kellett volna áldozniuk, ha az ellenségre lövetnek.

1932, Magyarország

A világgazdasági válság mélypontján a legtöbb család álmodni sem mert a karácsonyról. A segítség szó szerint az égből jött: nem sokkal az ünnepek előtt rengeteg hó esett, és szinte megbénította az országot. A férfiak - kapva az alkalmon - felcsaptak hómunkásnak. Keresetükből, ha másra nem is, egy kisebb fára azért futotta - a díszítést többnyire alma és sztaniolba csomagolt kandiscukor jelentette -, és legalább a gyerekek kaphattak valamilyen jelképes ajándékot.

1945, Donyec-medence, 1026-os bányatábor

Az 1026-os bányatáborban a legkülönbözőbb nációk képviselői gyűltek össze - persze nem önszántukból - málenkij robotra. Azok a szerencsések, akik túlélték a tífuszjárványt, látástól vakulásig dolgoztak a bányában. A menü jellemzően marharépa, csalánleves, nem egészen friss hal, szintén nem egészen friss káposzta, illetve hajdina alapú, kőkemény feketekenyér volt. Hogy ez utóbbi némi búzát is tartalmazott, abból derült ki, hogy a kalászt is beledarálták.

A föld alatt dolgozóknak napi 1 kilogramm, a föld felett dolgozóknak napi 70 dekagramm kenyér volt a fejadagja. A betegeknek csak 30 dekagramm járt, mondván, hogy ők úgysem csinálnak semmit. Karácsonykor a foglyok semmiféle kedvezményt nem kaptak, sem az étkezés, sem a munkaidő terén, ami nem meglepő annak fényében, hogy az akkori rendszer magát a karácsonyt sem ismerte el. Úgy tűnt, ez is olyan nap lesz, mint bármelyik másik, mikor a németek barakkjából felcsendült a Stille Nacht. A többiek is bekapcsolódtak a maguk nyelvén. Végül a karácsonyi klasszikus egyszerre szólt többek között németül, lengyelül, magyarul, szerbül, sőt, még albánul is.

1949-1970, "állami" karácsony Magyarországon

Az 1950-es években a karácsonyt - klerikális jellegétől megtisztítandó - fenyőfaünnepnek nyilvánították, és nem kevesebbet állítottak, minthogy azt maga Sztálin elvtárs hozta el Magyarországnak.

A Jézuska helyett pedig a Télapó kopogtatott immár meglehetősen szerény ajándékokkal. Mindazonáltal a hatalom letéteményesei némi gesztust is tettek a dolgozó nép felé, például az ünnepek előtt jegy nélkül lehetett alapvető élelmiszereket vásárolni, persze csak akkor, ha azok éppen kaphatóak voltak.

A későbbiekben egyre kevésbé tekintették politikai kérdésnek a karácsonyt. A jegyrendszer is megszűnt, ám nem kevés erőfeszítést igényelt az akkoriban luxusnak számító hiánycikkek beszerzése. Azon ritka alkalmakkor, amikor narancsot vagy banánt lehetett kapni, hatalmas sorok kígyóztak az üzletek előtt.
A karácsonyfákon többnyire csak néhány dísz függött, az ünnepi vacsora egyszerű volt, az ajándékok jelképesek. Dacára az ideológiai nyomásnak és a szegénységnek, az emberek hagyományos módon ünnepeltek, nem feledkezve meg a karácsony valódi üzenetéről, a szeretetről.

• pénz
• ajándék
• történelem
• Karácsony