A legjobb mesekönyvek idén, amiket imádnak a gyerekek - Kedves történetekről szólnak
Összegyűjtöttük a legjobb mesekönyveket, amiknek ott a helye idén a karácsonyfa alatt vagy a mikulászacskóban.
A karácsony vagy Mikulás közeledtével nem szabad elfeledni, hogy milyen értékesek a könyvek, pláne a gyerekeknek. Elég csak visszagondolni saját gyerekkorunkra, amikor elmerültünk különböző fantáziavilágokba, melyek elgondolkodtattak, tanítottak, és az élet rögös útján felmerülő problémákra is megoldást kínáltak.
Szórakoztató, elgondolkodtató meséket válogattunk össze kortárs magyar írók tollából, amiknek olvasását vagy hallgatását nemcsak az apróságok, hanem a szülők is garantáltan élvezni fogják.
Kertész Edina: A lány, aki szavakkal varázsolt
Élt egyszer egy kislány, aki előtt egy könyvet lapozgatva megnyílt egy szavakból épülő varázslatos világ. Szabó Magda azonnal tudta, hogy ebben a világban van az igazi helye.
A kislány mielőbb olvasni és írni akart, hogy a valóság az ő képzeletbeli világához és az álmaihoz igazodjon. A valóság azonban, amelyben felnőtt, majd gyerekeket tanított, regényeket, verseket és színdarabokat írt, nehezen igazodott, és sok-sok évnek kellett eltelnie addig, míg végre azt és úgy és annak és arról írhatott Szabó Magda, amit, ahogyan, akinek és amiről akart.
- Fantasztikus könyv, ami nem csak a 10 éves lányomat, hanem engem is elvarázsolt! Szívből ajánlom kicsiknek, nagyobbaknak és felnőtteknek egyaránt - írták a moly.hu-n.
Dornbach Mária: Az égig érő mesefa - Mesék furfangos állatokról és varázslatos hősökről
A rövid, csattanós állatmesék fontos szerepet töltenek be életünkben: alkalmasak morális kérdések megvitatására és erkölcsi igazságok belátására, valamint segítenek a félelmek és szorongások oldásában és a konfliktusok kezelésében, méghozzá úgy, hogy hirtelen belátásokhoz, gyors felismerésekhez vezetnek. Gyerekek és felnőttek egyaránt találhatnak bennük olyan motívumokat és helyzeteket, amelyek ismerősek a mindennapokból.
Dornbach Mária évtizedek óta gyűjti és fordítja a spanyol nyelvterületről származó meséket, amelyek végre egy kötetben is megtalálhatók. A szerző újrameséli a régi történeteket, amelyekből kiderül, hogy minden állat és varázslatos hős tanít nekünk valamit, ami gazdagíthatja személyiségünket.
Noran Libro Kiadó
4990 forint
Sarkadi Ágnes: Az elveszett tárgyak országa
Ne bánkódjatok az elveszett tárgyak miatt, csoda jó dolguk van! Valamennyien új életet kezdenek Glejminben, az elveszett tárgyak országában, ahol a király gyermekeiként szereti őket. Velük népesíti be a földjét, sőt még az őslakosok is nekik szolgálnak. Ha elég sok összegyűlt egy-egy fajtából, saját várost alapíthatnak.
Persze van néhány oktondi köztük, aki visszavágyik ide, hozzánk. Igaz, csakis az olyan gazdákhoz, akik nagy becsben tartották őket. Róluk és egy szőke, tízéves fiúról, Jakabról szól ez a történet. Ha most azt kérdezitek, hogy lehet Glejminbe jutni, én azt bizony nem tudom. Nem útikönyvet tartotok a kezetekben, hanem kalandos meseregényt. Esetleg keressetek egy megbízható megyvákot, vagy kutassátok fel dédapa utazóládáját! De a legbiztosabb tippem a piros papucs. Bújjatok bele, és meglátjátok, mi történik!
- Miközben a kisfiú sok-sok kalandon részt vesz, burkoltan arra is figyelmeztet a könyv, hogy kis gazdáik kicsit jobban is figyelhetnének a tárgyaikra, illetve kissé nosztalgikus hangulat is felüti a fejét, amikor a tárgyak vágyódnak gazdáik után, akik nem figyelmetlenségükben, hanem rajtuk kívülálló okok miatt hagyták el őket. Nekem összességében nagyon tetszett - írták a moly.hu-n.
Amikor a kukák világgá mentek - Mai mesék a zöld jövőért
Az antológiában ma élő szerzők örökítik meg azt, hogy ők miként gondolkodnak napjaink legégetőbb kérdéséről, a környezetvédelemről, mindannyiunk közös otthona, a Föld sorsáról. A mese műfaja sok mindenre ad lehetőséget, de legfőképp arra, hogy cselekvésre buzdítson, példákkal és történetekkel inspiráljon bennünket.
A könyvben sok különféle nézőpont és értelmezés olvasható. Van, akit inkább az állatok iránti felelősségvállalás ihletett meg, van, aki szerint csodára is szükségünk van a változáshoz, és van, aki az apró, de szívből jövő tettekben lát megoldást. „Nem reményre van szükségünk, hanem cselekvésre” - mondja Greta Thunberg. Épp ezért szeretnénk egy olyan reprezentatív kiadványt adni a jövő nemzedékének kezébe, amely ezekhez a tettekhez ad erőt és bátorságot.
- A maga nemében egyedülálló mesekönyv, kevés hasonló létezik - írták a moly.hu-n.
Dr. Zalka Csenge Virág: A kalóz királylány - Nemzetközi népmesék mai gyerekeknek
A kalóz királylány a díjnyertes Ribizli a világ végén című mesegyűjtemény párja. A kötet a világ minden tájáról gyűjt össze és mesél újra történeteket merész lányokról, megértő fiúkról és más, a közhelyeken túlmutató, izgalmas figurákról.
2020-ban dr. Zalka Csenge Virág kapta az Év Gyerekkönyvírója díjat a Ribizli a világ végén című mesegyűjteményért. A kalóz királylány a díjnyertes könyv párja. Az első kötet - alcíme szerint - régi magyar népmesék mai gyerekeknek, a mostani pedig a világ minden tájáról gyűjt össze és mesél újra történeteket merész lányokról, megértő fiúkról és más, a közhelyeken túlmutató, izgalmas figurákról.
- Amikor a fiam meglátta, hogy megérkezett a könyv, egész konkrétan örömtáncot járt - írták a moly.hu-n.
Móra Könyvkiadó
3999 forint
Gönczi Erika: Pocok Péter Kalandjai - A süti
A kétballábas Pukedli Panna és hős megmentője, Pocok Peti együtt készül a nagy sütiversenyre. Azonban a sütiverseny nemcsak Petinek kihívás. Egy fontos tanulsággal gazdagodik mindenki a mese végén: a türelem valóban a legfőbb fűszere mindennek.
Börzsei Bence: A fák bajnokai - Mesék a faápolásról
Vajon szeretik a fák, ha fagyöngy vagy éppen borostyán tanyázik az ágaikon? Mit tehetünk, ha ferdén növekszik a fa, vagy egyszerűen megdől? Mindig rosszat jelent a fűrész berregése? Többek között erre is választ kaphatunk A fák bajnokai - Mesék a faápolásról című mesekönyvből, amelyet egy igazi faápoló írt.
A kötetben tíz bájos mesén keresztül tanulhatja meg a gyermek, mi mindent tehetünk a tiszta levegőt biztosító fák megmentéséért, hogyan gondozzuk őket, hogy sokáig egészségesek és biztonságosak maradjanak, sőt bekukkanthatunk négy hős faápoló munkájába, a famentésekbe is.
- Szeretném, ha a következő generáció még többet tudna a fákról, a gondozásukról, a megmentésükről. Szeretném, ha tudnák, hogy a fák is érző, lélegző lények, és hozzánk hasonlóan ők sem halhatatlanok, ezért vigyáznunk kell rájuk - mondja a szerző.
Preszter Norbert: Ünnepek és alkalmak: gyerekversek és mondókák, Állatok - gyerekversek és mondókák
A versikék és mondókák nem csak nagyon szórakoztatóak, hanem fejlesztik a gyerekek képességeit, gazdagítják a szókincsüket, és serkentik a gondolkodásukat.
A két kötetben található több száz kedves versike és mondóka az állatokat, illetve az ünnepeket mutatja be kis olvasóinak - mindezt bájos illusztrációkkal színesítve.
Roland Kiadó
A kötetek darabonkénti ára 1990 forint
(Cikken belüli képek forrása: kiadók, borítókép forrása: Getty Images Hungary)
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- könyv
- gyerekkönyv